back to top
KezdőlapFormula 1Vettel mindent megkap az Astonnál, hogy jól érezze magát

Vettel mindent megkap az Astonnál, hogy jól érezze magát

-

Az Aston Martin mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan autót adjon Sebastian Vettelnek, ami kedvére való, mondta a csapatfőnök, Otmar Szafnauer.

A német négyszeres világbajnok nagyon küszködött a Ferrarival, különösen az utóbbi két évben. Az Astonnál azonban azt ígérik, hogy minden adott lesz ahhoz, hogy Vettel jólérezhesse magát és visszanyerje régi énjét. Szafnauer szerint autót is olyat kap, amellyel hatékonyabban tud majd bánni.

„Örömteli, hogy szinte minden eddigi versenyzőnk, szerette a stabil hátuljú autót” – idézi Szafnauer német RTL-nek mondott szavait a grandpx.news. „Mindig igyekeztünk dolgozni ezen a fajta stabilitáson, annak érdekében, hogy jó egyensúllyal bírjon az autónk, így mindent megteszünk azért, hogy Sebastian számára is ezt biztosítsuk.”

Mindeközben persze a csapat is profitálni fog Vettel tapasztalataiból.

„Tudjuk, hogy Sebastian az egyik legjobb versenyző a helyes stratégia kiválasztása szempontjából” – mondta Szafnauer a Sport Bild magazinnak.

A német Sport1 pedig arról számolt be, hogy Vettel már dolgozik is a csapat szimulátorán, hogy segítse a csapatot a 2021-es kaszni finomításában.

„Sebastian pont olyan, mint arra számítottunk. Igazi profi és négyszeres világbajnok, és látjuk is, hogy miért” – mondta Szafnauer. „Nagyon keményen dolgozik, kérdéseket tesz fel és hatalmas tudással rendelkezik”

„Nem csak autót adunk a versenyzőknek, hanem olyan környezetet és eszközöket is teremtünk, amire szükségük van ahhoz, hogy a legjobb formájukat nyújtsák. Mindkettőjüknek.”

„Ha ezeket a dolgokat teljesíteni tudjuk, úgy gondolom, hogy a pontok, a dobogók és a győzelmek is jönnek majd természetesen.”