Pascal Wehrlein a tegnapi verseny után ma is győzedelmeskedni tudott Szaúd-Arábiában, a Formula E 9. szezonjának harmadik versenyén. A Porsche német versenyzője így duplázni tudott és ezúttal is Jake Dennist győzte le az első helyért folytatott versenyfutásban.

Wehrlein ismételten jól kapta el a rajtot az 5. helyről és rögtön tudott egy pozíciót fogni, miután Sébastien Buemi elfékezte magát az egyes kanyarba menet. A német ezután taktikusan hagyta harcolni a többieket és Mitch Evans azonnal meg is támadta a pole-ból induló Jake Hughest, majd nem sokkal később meg is tudta előzni őt.

Az új-zélandi a 10. körben állít ki 3 perc attack mode-ért, amivel visszaesett a két McLaren mögé. A wokingiak versenyzői ezután reagáltak Evans-re: René Rast vissza tudott jönni a Jaguar pilótája elé, de Hughes már nem volt ilyen szerencsés, ráadásul a brit megkapta magának a rohamléptekben közeledő Wehrleint, aki hamar be is darálta őt.

A német ezután Evanst is megelőzte és Rast nyomába eredt. Ennek érdekében el is használta a plusz teljesítményének nagy részét, hogy gyorsabban érhesse utol honfitársát. A McLaren is kihívta Rastot plusz lóerőkért, azonban Wehrleint nem tudta utolérni és a vezetést is elbukta. Emiatt pedig sokat veszített és hamarosan Jake Denisszel szemben kellett védekeznie.

Az Andretti német versenyzője ismét zseniális formában volt és a 7. helyről nagyon rövid idő alatt tudott előrelépni a 2. pozícióba. Dennisnek ráadásul még bőven volt attack mode-ja és csak 2 másodpercre volt Wehrleintól.

A 27. körben Nico Müller baleset miatt be kellett hívni a biztonsági autót a pályára, ami miatt eltűntek a különbségek a versenyzők között. A zöld zászlót követően Wehrleinnak azonnal védekeznie kellett Dennisszel és Sam Birddel szemben is.

Bird később rajta veszített az utolsó plusz lóerős felvételekor, ugyanis amíg Dennis nem, de a Jaguar pilótája pozíciót veszített Rasttal szemben. Ezzel pedig Wehrelin számára szabaddá vált az út, hogy megnyerje a második szaúdi versenyt is Dennis és Rast előtt. További pontszerzők: Bird, Hughes Buemi, Evans, Sacha Fenestraz, Edoardo Mortara és Dan Ticktum.

A verseny végeredménye:

Helyezés Versenyző Csapat Különbség
1
 Pascal Wehrlein
 Porsche Team
 Jake Dennis
 Andretti Autosport
 René Rast
 McLaren
 Sam Bird
 Jaguar Racing
 Jake Hughes
 McLaren
 Sébastien Buemi
 Envision Racing
 Mitch Evans
 Jaguar Racing
 Sacha Fenestraz
 Nissan e.dams
 Edoardo Mortara
 Maserati Racing
 Dan Ticktum
 NIO Formula E Team
 Stoffel Vandoorne
 DS Penske
 Antonio Felix da Costa
 Porsche Team
 Andre Lotterer
 Andretti Autosport
 Nick Cassidy
 Envision Racing
 Norman Nato
 Nissan e.dams
 Lucas di Grassi
 Mahindra Racing
 Jean-Eric Vergne
 DS Penske
 Sergio Sette Camara
 NIO Formula E Team
 Kelvin van der Linde
 Team Abt
 Maximilian Gunther
 Maserati Racing
 Oliver Rowland
 Mahindra Racing
 Nico Müller
 Team Abt