A hét brit versenyző közül Jake Dennis volt az, aki meg tudta nyerni a Formula E első kül- és beltéri versenyét. Egy honfitárs, a negyedik csoportos Alex Lynn indulhatott pole-ból, köszönhetően a javuló időmérős körülményeknek. A Mahindra pilótája azonban nem tudta tartani a második győzelmét szerző Dennist, illetve a kilencedik helyről felzárkózó Nyck de Vriest. […]
Mégpedig ezt szó szerint kell érteni. A Formula E ugyanis a tavalyi hatfutamos Berlin E-Prix-hez hasonlóan irányt vált majd két verseny között. 2020-ban fordított, változatlan, majd módosított vonalvezetéssel rendeztek két-két futamot, így zárták a koronavírus által megtépázott szezont. Idén szinte mindegyik helyszín duplázik, de hasonló besűrített menetrendre azért nincs példa. Az új, komplexebb változat tavaly […]
Félig fedett pályán tér vissza Londonba a Formula E mezőnye. A két szakaszt meredek szintkülönbség választja majd el egymástól, de nemcsak ezért lesz különleges a hétvégi két verseny… Világpremiernek is tekinthető, hogy kinti-benti pályán fognak elektromos világbajnoki futamot rendezni. Korábban is volt kisebb fedett rész, például a monacói alagútban vagy a Tempelhof repülőtéren, itt azonban […]
Nyck de Vries, a Formula E egyik versenyzője kritizálta a kategória formátumát, és „mesterségesnek” nevezte a bajnokság kialakítását. Miután a 2020-2021-es szezont a bajnokság élén kezdte a Diriyah E-Prix-n aratott győzelmét követően, a Mercedes pilótája csak egyszer tudott újra nyerni, a valenciai versenyen, ahol sok autó nem ért célba a csökkenő energiaszint miatt. Az elmúlt […]
Domináns győzelmet szerzett Sam Bird a Formula E idei 11. versenyén, míg csapattársát csak egy késői hiba fosztotta meg a verseny és a bajnokság második helyétől. A Jaguar brit pilótája még 13. helyen állt a nap elején. A szoros bajnoki állásnak köszönhetően azonban idei második győzelme elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést Edoardo Mortarától, […]
A Formula E idei évadjának 10. futamán Max Günther győzedelmeskedett, Jean-Eric Vergne és Lucas Di Grassi előtt. A versenyt Nick Cassidy kezdte meg az élről, és az első bő fél órában vezetett is, ám amikor Vergne megtámadta 7 perccel a vége előtt, a három, végül dobogón záró pilóta megelőzte. A francia a hajtűben olyan keményen […]
Sajtóközlemény: A technológia terén globális vezető szerepet betöltő ABB a július 10-én és 11-én megrendezett New York City E-Díj névadó szponzoraként tovább erősíti hosszú távú elkötelezettségét a tisztán elektromos hajtású versenyautók sorozata mellett. Az ABB FIA Formula-E világbajnokság most negyedszerre tér vissza Now York-ba, ahol a versenyautók Brooklynban, a Red Hook Circuit kemény betonján versenyeznek […]
Az FIA legújabb ülésén nyilvánosságra hozták a Formula E jövő évi, előzetes versenynaptárát. Nagyobb az átalakulás, mint eddig: több új pálya és kimaradó verseny is van. Ahogy arra számítani lehetett, az idén beugró állandó pályák (Valencia, Puebla) nem térnek vissza. A tavalyi előzetes menetrendhez képest az eddig állandó – de idén elmaradó – Santiago nem […]
Nissan pilótája, Oliver Rowland bejelentette, nem marad jelenlegi csapatánál, hanem egy másik alakulathoz csatlakozik a Gen2-éra utolsó évére. Az egyszeres futamgyőztes visszatér ahhoz a csapathoz, akiknél bemutatkozott: 2015-ben Nick Heidfeld helyén, a Mahindránál kapott lehetőséget a Punta del Este E-Prix idejére. Akkori 13. helyét azóta bőven megjavította, 2018-ban Alexander Albon helyén – akit utolsó pillanatban […]