Sajtóértesülések szerint a gyártók kezdeményezték, hogy jövőre már versenyzőnként csak egy motort lehessen használni a nagydíjhétvégéken. Mindez többek között a legkaotikusabb, „flag-to-flag” versenyek forgatókönyvét is átírná, illetve ellehetetlenítené a Marc Márquez 2015-ös tettéhez hasonló bravúrok végrehajtását.

Már hosszú ideje húzódik a MotoGP jogtulajdonosa, illetve gyártói és csapatai közötti tárgyalás, melynek célja, hogy kialakítsák az új, 2027-től 2031-ig érvényes kereskedelmi szerződést, vagyis mondhatni, a „helyi Concorde-egyezményt”. Egyelőre azonban nincs megegyezés, és emiatt a jó eséllyel már régóta biztos pilótabejelentések sem jönnek, legyen szó akár szerződéshosszabbításról, akár átigazolásról.

Az t információi szerint a tárgyalásoknak van egy érdekes részletük, ami jelentősen befolyásolhat bizonyos futamokat. A szakportálnál úgy tudják, hogy a gyártók kezdeményezésére vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a következő idényben a jelenlegi kettő helyett már csak egy motor álljon minden pilóta rendelkezésére.

A pontos részletek egyelőre nem ismertek, ami viszont biztos, hogy a javaslat a költségek csökkentésének céljából született. Ha ugyanis mindez megvalósul, akkor csökkenthetik a motorokkal foglalkozó technikusok számát. A szabály érvénybe lépéséhez ugyanakkor át kell mennie a szavazási procedúrán, majd a Grand Prix Bizottságnak jóvá kell hagynia.

Amennyiben ez megtörténik, a MotoGP követi a gyorsaságimotoros-vb kisebb kategóriáinak példáját. A Moto2-ben és a Moto3-ban ugyanis 2010 óta – akkor utóbbi még a 125 köbcentiméteres géposztályként működött – nincsenek tartalékmotorok. Hozzá kell tenni, hogy a csapatok a kamionban lévő pótalkatrészekből képesek megépíteni egy másik gépet, amennyiben szükség van rá.

Hasonló a helyzet a Superbike-világbajnokságban, ahol ugyan rendszerint van egy második motorja az adott versenyzőnek, de az a garázs hátuljában vagy a kamionban áll, és ami még fontosabb, nem rendelkezik pályára gurulási engedéllyel. Ez csak akkor változhat, ha az első számú motorban egy baleset miatt helyrehozatatlan kár keletkezik. Ebben az esetben ugyanis az érintett csapat kérhet közbeavatkozási engedélyt a technikai ellenőröktől, akik felmérik a károkat, majd adott esetben megadják az engedélyt a másik motor használatára.

Ha a versenyzők 2027-től kezdve valóban csak egy motort használhatnak, akkor jelentősen átalakulhatnak a MotoGP legkaotikusabb futamai, a „flag-to-flag” elnevezésű versenyek, amelyeken az időjárás változása miatt a pilóták a bokszban átpattannak a szárazról az esős beállítású, illetve annak megfelelő gumikkal felszerelt motorra, vagy éppen fordítva. Ez a rendszer húsz éve, 2006 óta van érvényben, ha pedig megszűnik, akkor alighanem ismét a Superbike-vb lehet a példa, ahol a motoron kicserélik az abroncsokat, méghozzá a veszélyes kiengedéseket elkerülendő egy minimumidőt betartva.

Emellett azt is meg kell jegyezni, hogy például egy vezetői vagy motorhibának is nagyobb jelentősége lehet akár egy megszakított futamon, akár időmérőn. Egymotoros felállással például Marc Márqueznek a 2015-ös Amerikai Nagydíj kvalifikációján bemutatott bravúrja sem lesz megismételhető. A spanyol versenyző alatt akkor a Q2 hajrájában megállt a Honda, majd a bokszfalon átugorva odarohant akkori csapatának garázsához, felült a tartalékmotorra, és egyetlen próbálkozásával megszerezte a rajtelsőséget.