A MotoGP vezetésének augusztus végéig döntést kell hoznia a Katari Nagydíj ügyében. Carlos Ezpeleta, a sorozat sportigazgatója nem zárta ki, hogy a Forma–1-hez hasonlóan extrém megoldáshoz folyamodjanak.
Bár összességében sokadlagos szempont, de tény, hogy a Közel-Keleten kirobbant konfliktus a 2026-os motorsportprogramot is jelentősen befolyásolta. Ami a gyorsaságimotoros-világbajnokságot illeti, eredetileg április 10-e és 12-e között rendezték volna a Katari Nagydíj hétvégéjét, ám el kellett tolni, így jelen állás szerint november 4-e és 6-a között tartják meg a fordulót.
Azonban a háború még mindig nem ért véget a térségben, és a Motorsport.com információi szerint bizonyos beszállítók szabályzata tiltja, hogy a munkavállalókat magas kockázatú területekre küldjék. Persze mindez nem csak a MotoGP-t érinti, hiszen a Forma–1-ben például négy közel-keleti viadalt is rendeznének, így a négykerekű királykategória jobban megérzi ezeknek a kiesését.
„Nyilvánvaló, hogy mivel ugyanahhoz a családhoz tartozunk, mint az F1, illetve a Liberty Media, ezért minket is foglalkoztat a kérdés – nyilatkozta a szakportálnak Carlos Ezpeleta, a MotoGP sportigazgatója. – Azonban más a helyzet. Csak egy versenyünk van a Közel-Keleten, és kereskedelmi szempontból egy huszonkettő helyett huszonegy állomásos idény egyértelműen elegendő.”
Persze mindez nem azt jelenti, hogy a kereskedelmi jogokat birtokló MotoGP Sports Entertainment Groupnál letettek volna az eredeti futamszám megtartásáról. Sőt, a spanyol szakember elárulta, az F1-ben látott extrém megoldás is felmerült. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Bahreini Nagydíjat ugyan megtartják, de az országtól több mint 6 ezer kilométerre, Sepangban.
Persze az elnevezés egy dolog, de nem könnyű rövid időn belül olyan pályát találni, amely megfelel a biztonsági előírásoknak, rendelkezésre áll, valamint logisztikailag sem túlságosan megterhelő, figyelembe véve, hogy az utolsó két fordulót Portimãóban és Valenciában tartják. „Az évnek abban a szakaszában vagyunk, amikor a legtöbb európai pálya foglalt. Hogy őszinte legyek, remélem, hogy tudunk menni, és jelenleg erre összpontosítunk.”
A MotoGP SEG-nek augusztus végéig kell meghozni a végleges döntést a Katari Nagydíj sorsáról, illetve esetleges áthelyezéséről, törléséről vagy pótlásáról. Azonban könnyen lehet, hogy a fejfájás ezzel nem fog véget érni, hiszen ha a háború folytatódik, akkor 2027 tavaszán sem fogják tudni megrendezni. Pedig jelenleg semmilyen egyéb akadálya nem lenn, hogy a már bejelentett, március első hétvégéjére eső burirami idénynyitó után egy héttel Loszaílba látogasson a mezőny.


