A Honda bejelentette, hogy leigazolta Fabio Quartararót a 2027-es idényre. A 27 esztendős motoros kétéves szerződést írt alá a japánokkal, akiknek a gyári csapatánál fog versenyezni.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Honda kedden délelőtt bejelentette David Alonso érkezését. Abban a cikkünkben úgy fogalmaztunk, hogy Fabio Quartararo leigazolása is hivatalossá válhat a héten. Nos, tulajdonképpen nem tévedtünk, hiszen egy órával később erről is megérkezett a közlemény, vagyis immáron tényszerűen lehet arról beszélni, amit lényegében eddig is lehetett tudni.

A 27 esztendős motorosról ugyanis már januárban azt írták megbízható források, hogy a 2027-ben kezdődő új technikai korszakot nem a jelenlegi munkaadójánál, a Yamahánál, hanem a Hondánál fogja megkezdeni. A szakítás ténye nem meglepő, hiszen a hangvillások évek óta nem adtak neki igazán versenyképes technikát, a V4-es projekt pedig egyelőre finoman szólva sem az igazi.

Néhány hete a Yamaha be is jelentette, hogy legutóbbi királykategóriás világbajnokuk az idény végén távozik, Quartararo pedig szép és megható szavakkal búcsúzott tőlük. Innentől kezdve pedig csak idő kérdése volt, hogy mikor válik hivatalossá, hogy a MotoGP másik japán márkájánál folytatja pályafutását, abban reménykedve, hogy visszatér a sikerek útjára.

Quartararo egyébként a harmadik királykategóriás világbajnok, aki a két legnagyobb japán gyártó egyikétől közvetlenül a másikhoz igazol. Eddie Lawson mindkét utat bejárta, hiszen 1983 és 1990 között hét évet töltött a Yamahánál, 1989-ben viszont a Hondánál versenyzett – és lett világbajnok. Szűk másfél évtizeddel később pedig Valentino Rossi három közös vb-cím után hagyta ott a Hondát, hogy aztán a Yamahával további négy alkalommal érjen fel a csúcsra.

Quartararo annyiban mindenképpen különbözik tőlük, hogy nem címvédőként köszön el a Yamahától. Olyannyira, hogy immáron több mint négy éve tizenegy királykategóriás győzelemnél tart, hiszen legutóbb a 2022-es Német Nagydíjon tudott nyerni. Ami a többi fontos mutatót illeti, harminckét dobogóval és huszonegy pole-pozícióval rendelkezik.

A francia pilóta két évre írt alá a Hondával, amelynek a gyári istállójánál fog versenyezni. Hogy csapattársa ki lesz, azt egyelőre nem tudni. Alonso esetében ugyanis nem határozták meg, hogy melyik alakulat színeiben szerepel majd, ami azt jelenti, hogy rajta kívül Diogo Moreirának is van még esélye a gyári ülésre.