Somkiat Chantra némi fájdalommal érkezett meg a Balaton Parkra, amelyet az eddigi benyomásai alapján pozitívan értékelt. A thai pilóta beszélt nekünk a mostani, ideiglenes csapattársától, az elmúlt hétvégéken versenyző Jonathan Rea-ről, valamint az eddig bemutatkozni nem tudó Jake Dixonról.
Ezen a hétvégén ismét a Balaton Park Circuitre látogat a Superbike-világbajnokság mezőnye. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a sajtónak lehetősége hosszabban beszélgetni a pilótákkal. A Racingline.hu Somkiat Chantrával készített hosszabb interjút, amelynek elején az aktualitásokról esett szó.
A Honda újonca Assenben nagyot bukott, annak a fordulónak az érdemi részét ki is hagyta. A Balaton Parkon aztán átesett az ilyenkor kötelez orvosi vizsgálaton, és zöld utat kapott, ezzel együtt az első kérdésünk a hogylétére vonatkozott. „Az asseni nagy balesetben a lábam sérült meg, és két hétig feküdnöm kellett – nyilatkozta. – Ezen a héten jöttem Magyarországra, a Balatonra, és most már jobb, csak kisebb fájdalmaim vannak. Meglátjuk, hogy a pénteki edzések miként alakulnak.”
Ha már sérülés, a 27 esztendős motoros tavaly nyár elején a mostaninál jóval komolyabb sérülést szenvedett edzés közben, aminek következtében többek között a Magyar Nagydíjat is ki kellett hagynia a MotoGP-ben. Ennélfogva a mezőny nagy részével ellentétben nincs tapasztalata a helyszínről, de persze külső szemlélőként is kialakult benne egy kép.
„Igen, ez az első alkalmam a Balatonnál, mivel tavaly nem jöttem el a sérülésem miatt – fogalmazott. – Most vagyok először a Balatonnál, de játszottam már rajta, valamint videót is néztem. Délután pedig jön a pályabejárás, és meg fogom nézni a pályát, pénteken pedig meglátjuk. A videó alapján nagyon jó a vonalvezetés.”
Chantra abból a szempontból furcsa helyzetben van, hogy bár neki is alig van tapasztalata a Superbike-vb-ről, mostani, ideiglenes csapattársa, Yuki Kunii még ennél is kevesebb rutinnal rendelkezik, hiszen először szerepel a kategóriában. „Mindketten most szerezzük az első tapasztalatainkat a Superbike-ban – mondta a thai pilóta. – Én és Yuki is próbáljuk fejleszteni a motort, illetve a csapatot. Keményen fogunk dolgozni a javuláson.”
Az előző két hétvégén ellenben egy nagyon is tapasztalt versenyző volt a garázs másik oldalán. Jonathan Rea-ről, a Superbike-vb történetének legeredményesebb alakjáról van szó, aki ugyan az állandó versenyzéstől visszavonult, de tesztpilótaként segíti az aranyszárnyasokat. Chantrát arról kérdeztük, hogy milyen volt egy ekkora legendával együtt szerepelni.
„Nagyon jó élmény volt Jonathannel dolgozni – felelte. – Óriási tapasztalattal rendelkezik a Superbike-ban, rengeteg bajnoki címet szerzett. Eljött a Hondához tesztpilótaként, és a legutóbbi két hétvégén ő volt a csapattársam. Beszélgettünk, és nagyon rendes volt, elmagyarázta nekem, mit kell csinálni, hogyan tudunk fejlődni a motorunkat illetően.”
Persze a Honda bokszában ideális esetben nem Rea vagy Kunii tartózkodna, hanem a Chantra mellé szerződtetett Jake Dixon, ám ő még mindig nem épült fel a Phillip Island-i csuklótöréséből. Ennélfogva a közös munka egyelőre nem valósult meg, de a 27 éves pilóta a korábbi évekből jól ismeri mostani állandó csapattársát. „Ami Jake Dixont illeti, elég jól ismerem, mert sok éven át versenyeztünk együtt a Moto2-ben, és a MotoGP-ben is rengetegszer láttam őt a paddockban – jelentette ki. – Jelenleg sérült a karja, de remélem, hamarosan visszatér, és hozzájárul a motor, illetve a csapat fejlesztéséhez.”
Chantrával ezután a tavalyi MotoGP-s idényéről beszélgettünk. Az interjúnak ez a része a Rallycafe Magazin következő számában fog megjelenni.


