David Alonso volt a leggyorsabb az austini Moto2-es időmérőn, viszont végül mégsem ő, hanem a 2:05.347-es kört futó Barry Baltus indul majd a pole-pozícióból a vasárnapi futamon. Ennek oka, hogy Alonsót megbüntették a guminyomásra vonatkozó szabály megsértése miatt, ami egészen szokatlan egy időmérő esetében; általában versenyek után szokott ilyesmire sor kerülni. Csapata, az Aspar közleménye szerint David Alonso hátsó gumijának nyomása alig volt a beszállító által az USA Nagydíjra megadott érték alatt, de az azzal megtett köreit így is törölték, és ennek köszönhetően csak a tizenhetedik helyről rajtolhat. Alonsónak ez lett volna az első rajtelsősége a Moto2-ben, ahogy Kolumbiának is, tehát ezúttal egy történelmi eredményt vettek el.
Motor
Szokatlan büntetés fosztotta meg történelmi Moto2-es pole-jától Alonsót
David Alonso a guminyomásra vonatkozó szabály megsértése miatt elveszítette az USA Nagydíjon megszerzett első Moto2-es pole-ját.

Fotó: Pirelli Press
Betűméret:18px
⏱️ kb. 1 perc olvasás