KezdőlapFormula SportFormula 2Aitken Matteo Nannini helyén tér vissza a Formula 2-be

Aitken Matteo Nannini helyén tér vissza a Formula 2-be

-

A HWA Racelab bejelentette, hogy Monacoban és Bakuban Jack Aitken fog versenyezni Matteo Nannini helyén. Az olasz fiatal ugyanis úgy döntött, hogy nem fog tudni egyszerre versenyezni a Formula 2-ben és az FIA Formula 3-ban, így csak az utóbbira szeretne koncentrálni.

A rendkívül tapasztalt brit pilóta – aki a Williams pilótaakadémiájának a tagja – már három szezont is lehúzott a Forma-1 előszobájaként is emlegetett olyan sorozatban. Aitkent egy szezont az ART Grand Prix-val, a másik kettőt pedig a Campos Racinggel teljesítette.

Aitken ezen három évben tizenegy alkalommal állhatott fel a dobogóra és ebből négy alkalommal ünnepelhetett győzelmet. A brit pilóta pedig a tavalyi szezonban beugróként teljesíthetett egy Forma-1-es futamot Szakhírban a Williamsszel, miután George Russellnek kellett helyettesítenie a koronavírust elkapó Lewis Hamiltont.

„Őszintén meglepett a HWA a megkereséssel, azonban kifejezetten örültem neki és azonnal igent mondtam rá,” – mesélte a Williams junior. „Monaco és Baku a két kedvenc pályám, szóval már alig várom, hogy autóba ülhessek.

„Ismerem a HWA csapatát a múltból, mert régebben még csatáztam a versenyzőik ellen pályán. Ők mindig is magas színvonalat képviseltek a motorsportban és alig várom, hogy elkezdhessem velük a közös munkát. Remélem képes leszek kihozni a maximumot ebből a két versenyhétvégéből.”