Ernesto Rivera nyerte a Forma–3 spái főfutamát, a harmadikként végző Freddie Slater pedig 1 pontra megközelítette a tabella élén álló Ugo Ugochukwut. A Forma–2-ben Rafael Câmara győzött egy piros zászlós versenyen, míg Nikola Tsolov növelte összetettbeli előnyét.
Vasárnap reggel, illetve délelőtt rendezték a Forma–3, majd a Forma–2 főfutamát Spa-Francorchamps-ban. A kisebbik kategóriában Freddie Slater indulhatott a pole-pozícióból, ám Tuuka Taponen lerajtolta a brit versenyzőt, akit aztán Hiyu Yamakoshi is megelőzött. Sőt, a japán pilóta a Les Combes-ban finn ellenfelét is sikeresen megtámadta, így átvette a vezetést. Hátrébb a listavezető Ugo Ugochukwunak nem kezdődött jól a viadal: a Malmedyben összeért Théophile Naëllel, miután utóbbinak még korábban megsérült a szárnya, autója pedig alulkormányzottá vált. Az amerikai versenyzőnek a kavicságyból kellett visszatérnie a pályára, míg a francia bement a bokszba.
Yevan David ellenben végleg a sóderben kötött ki, ami miatt beküldték a biztonsági autót, amely a 4. kör végéig vezette a mezőnyt. Az újraindításnál Yamakoshi megcsúszott, ennek ellenére Slater támadta meg Taponent, de sikertelenül. A 7. körben viszont már átvette tőle a második helyet, egy körrel később pedig a vezetést is visszaszerezte a Van Ameersfoort pilótájától.
Ernesto Rivera egészen idáig meghúzta magát a negyedik pozícióban, ám a 9. körben támadásba lendült, és mindhárom riválisát a Les Combes-ban utasította maga mögé. A 12. körben már ő állt az élen, és ezt az sem akadályozta meg, hogy az első manőverénél nekikoccant Yamakoshinak, ami miatt elveszítette a szárnyvéglapját. Egy körrel később Yamakoshi és Slater között újabb helycsere történt, amivel kialakult az első három. A Trident pilótája így 15 pontot gyűjtött, és mivel Ugochukwu csak huszonegyedikként ért célba, 1 egységre megközelítette őt.
Ernesto Rivera storms to Spa victory ⚡️🥇
The moves that propelled the Mexican to a first Feature Race triumph 🕺🏻#F3 #BelgianGP
▶A Forma–2-ben az utóbbi öt hétvégéből negyedszer Rafael Câmara indulhatott az élről, ám Tasanapol Inthraphuvasak lerajtolta őt. A bajnokságban élen álló Nikola Tsolov Alex Dunne-t megelőzve feljött a harmadik helyre, Dino Beganovic pedig előbb bemozdult, majd beragadt a rajtnál. Gabriele Mini számára szintén szörnyen indult a verseny, hiszen megforgatta Roman Bilinskit, majd kigyulladt az autója. Ez utóbbi ugyan csak ideiglenes volt, de visszaesett, ráadásul később meg is büntették.
A káosz közepette bejött a Safety Car, de csak egy kört töltött a pályán. Tsolov azonnal támadott, ám a La Source-ban túlságosan kívülre szorult, és lesodródott a kavicságyba, ráadásul az első szárnya is megsérült a Câmara elleni csatában. Ennek következtében sorra veszítette a pozíciókat, miközben az 5. körben a brazil pilóta a Kemmel-egyenesben visszavette a vezetést. A kör végén Joshua Dürksen is elment a thai versenyző mellett, egy körrel később pedig Câmara vezetésével szinte mindenki kiállt, aki a lágyabb keverékű abroncsokon rajtolt. A paraguayi versenyző nem tartozott ezen pilóták közé, így ő maradt a pályán, mögé Nico Varrone, valamint John Bennett zárkózott fel.
A 8. körben aztán jött a fordulat: Laurens van Hoepen a Malmedy kijáratánál nagyon csúnyán összetörte autóját, ami miatt előbb ismét jött a biztonsági autó, majd nem sokkal később félbeszakították a versenyt. Ez azoknak jött jól, akik már jártak a bokszban, hiszen itt a Forma–1-gyel ellentétben nem azt írják elő, hogy legalább két különböző keveréket kell használni, hanem a konkrét bokszkiállást.
Az újraindításnál biztossá vált, hogy nem fogják teljesíteni az eredetileg tervezett 25 kört, így az eredményjelzőn a hátralévő idő jelent meg, amely ekkor 21 és fél perc volt. Virtuálisan az ekkor egyébként a kilencedik helyen álló Noel León vezetett, ám körülbelül 17 perccel a vége előtt Câmara a kör végén és elején összesen hármat előzött. Mivel ekkor Cian Shields kicsúszott a kavicságyba, rövid időre ismét megjelent a Safety Car, az élmezőny pedig Dürksen vezetésével kiment kereket cserélni.
Ekkor már ténylegesen a Ferrari akadémistája volt az első, és magabiztosan, a leggyorsabb kört megfutva nyerni tudott. Mögötte León és Dunne volt a sorrend, ám mindketten 5 másodperces büntetést kaptak, ráadásul a mexikói versenyző a pályán is visszaesett a negyedik helyre. Emiatt Inthraphuvasak lett a második, Tsolov pedig a harmadik, aki 27 pontra növelte előnyét a nagyot zárkózó és végül ötödikként rangsorolt Mini előtt.
A Forma–2 egyéni tabellájának állása nyolc forduló után
| Helyezés | Versenyző | Csapat | Pont |
| 1 | Nikola Tsolov | Campos Racing | 161 |
| 2 | Gabriele Mini | MP Motorsport | 134 |
| 3 | Rafael Câmara | Invicta Racing | 125 |
| 4 | Alex Dunne | Rodin Motorsport | 108 |
| 5 | Noel León | Campos Racing | 75 |
| 6 | Kush Maini | ART Grand Prix | 63 |
| 7 | Dino Beganovic | DAMS Lucas Oil | 63 |
| 8 | Martinius Stenshorne | Rodin Motorsport | 57 |
| 9 | Laurens van Hoepen | Trident | 47 |
| 10 | Tasanapol Inthraphuvasak | ART Grand Prix | 46 |
| 11 | Rafael Villagómez | Van Amersfoort Racing | 38 |
| 12 | Joshua Dürksen | Invicta Racing | 36 |
| 13 | Ritomo Miyata | Hitech | 32 |
| 14 | Oliver Goethe | MP Motorsport | 29 |
| 15 | Sebastián Montoya | Prema Racing | 28 |
| 16 | Roman Bilinski | DAMS Lucas Oil | 24 |
| 17 | Colton Herta | Hitech | 24 |
| 18 | John Bennett | Trident | 17 |
| 19 | Nico Varrone | Van Amersfoort Racing | 14 |
| 20 | Mari Boya | Prema Racing | 11 |
| 21 | Emerson Fittipaldi Jr. | AIX Racing | 10 |
| 22 | Cian Shields | AIX Racing | 10 |
A Forma–2 csapattabellájának állása nyolc forduló után
| Helyezés | Gyártó | Pont |
| 1 | Campos Racing | 236 |
| 2 | Rodin Motorsport | 165 |
| 3 | MP Motorsport | 163 |
| 4 | Invicta Racing | 161 |
| 5 | ART Grand Prix | 109 |
| 6 | DAMS Lucas Oil | 87 |
| 7 | Trident | 64 |
| 8 | Hitech | 56 |
| 9 | Van Amersfoort Racing | 52 |
| 10 | Prema Racing | 39 |
| 11 | AIX Racing | 20 |
A Forma–3 egyéni tabellájának állása hat forduló után
| Helyezés | Versenyző | Csapat | Pont |
| 1 | Ugo Ugochukwu | Campos Racing | 104 |
| 2 | Freddie Slater | Trident | 103 |
| 3 | Théophile Naël | Campos Racing | 65 |
| 4 | Noah Strømsted | Trident | 58 |
| 5 | Ernesto Rivera | Campos Racing | 56 |
| 6 | Maciej Gladysz | ART Grand Prix | 54 |
| 7 | Hiyu Yamakoshi | Van Amersfoort Racing | 54 |
| 8 | Brando Badoer | Rodin Motorsport | 51 |
| 9 | Bruno del Pino | Van Amersfoort Racing | 49 |
| 10 | Pedro Clerot | Rodin Motorsport | 48 |
| 11 | Taito Kato | ART Grand Prix | 45 |
| 12 | Jin Nakamura | Hitech | 39 |
| 13 | Enzo Deligny | Van Amersfoort Racing | 28 |
| 14 | Tuukka Taponen | MP Motorsport | 28 |
| 15 | Gerrard Xie | DAMS Lucas Oil | 20 |
| 16 | Mattia Colnaghi | MP Motorsport | 20 |
| 17 | James Wharton | Prema Racing | 19 |
| 18 | Alessandro Giusti | MP Motorsport | 17 |
| 19 | Louis Sharp | Prema Racing | 17 |
| 20 | Yevan David | AIX Racing | 15 |
| 21 | Kanato Le | ART Grand Prix | 11 |
| 22 | Matteo De Palo | Trident | 7 |
| 23 | Brad Benavides | AIX Racing | 6 |
| 24 | Nicola Lacorte | DAMS Lucas Oil | 2 |
| 25 | Fionn McLaughlin | Hitech | 2 |
| 26 | José Garfias | Prema Racing | 1 |
A Forma–3 csapattabellájának állása hat forduló után
| Helyezés | Gyártó | Pont |
| 1 | Campos Racing | 225 |
| 2 | Trident | 168 |
| 3 | Van Amersfoort Racing | 131 |
| 4 | ART Grand Prix | 110 |
| 5 | Rodin Motorsport | 99 |
| 6 | MP Motorsport | 65 |
| 7 | Hitech | 41 |
| 8 | Prema Racing | 37 |
| 9 | DAMS Lucas Oil | 22 |
| 10 | AIX Racing | 21 |






