Először versenyezhet hazai közönség előtt a hétvégén Molnár Martin. A brit Forma–3-as bajnokságban szereplő 17 éves autóversenyző számára fontos mérföldkő lesz a Hungaroringen rendezett hétvége, ahol a magyar szurkolók támogatására is számít. A felkészülésről, az eddigi szezon tapasztalatairól és a hétvége kihívásairól a One Magyarországgal közösen tartott sajtóeseményen beszélt.
Idei harmadik fordulójához érkezik a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3), ezt a fordulót pedig nem máshol rendezik, mint a Hungaroringen, ahol Molnár Martin és riválisai az International GT Open betétsorozataként lépnek pályára. A magyar versenyző négy futamon állt rajthoz a bajnokságban, ebből hármat dobogós helyen zárt, számára természetesen ez a szezon legjobban várt hétvégéje.
„Martinban olyan fiatal sportolót ismertünk meg, aki nemcsak a tehetségével, hanem a hozzáállásával is kiemelkedik a mezőnyből. Korát meghazudtoló fegyelemmel, céltudatossággal és alázattal dolgozik azért, hogy lépésről lépésre a nemzetközi autósport élvonalába kerüljön. Meggyőződésünk, hogy hosszú idő után ő lehet az első olyan magyar autóversenyző, aki reális eséllyel építheti fel az utat a Forma–1 felé. A formula autósport világa különösen közel áll hozzánk: a technológiai fejlesztések, az innováció, a gyors alkalmazkodás és a precíz csapatmunka határozzák meg – ezek pedig olyan értékek és működési elvek, amelyek a One számára is meghatározóak. Ezért is tartjuk különösen értékesnek, hogy egy olyan magyar tehetséget támogathatunk, aki a magyar autósport következő nagy lehetősége is lehet” – mondta Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója.
„Az egyik álmom válik valóra azzal, hogy hazai pályán képviselhetem a magyar színeket. Ettől függetlenül ugyanúgy készülök a hétvégére, mint bármelyik másik versenyre, nem szeretnék extra nyomást helyezni magamra” – emelte ki Molnár Martin.
Martin a Spában szerzett dupla dobogója után az összetett 4. helyéről várhatja a folytatást, és elsősorban abban bízik, hogy a Hungaroringen hamarabb rátalálnak a Rodin Motorsporttal a megfelelő beállításokra, mint az előző hétvégén. Ami biztos, hogy helyismerete nem fogja segíteni a magyar pilótát, hiszen eddig életében mindössze egyszer vezetett versenyautót a mogyoródi pályán, és elmondása szerint F1-es szlenggel élve az is inkább amolyan „forgatási nap” volt, mintsem rendes teszt.
Eközben riválisai közül többen már tavaly is versenyeztek a Hungaroringen a brit F3-ban, a bajnokságot három futamgyőzelemmel vezető Nikita Bedrin pedig összesen három versenyhétvégén és hat futamon állt már rajthoz itt, ebből kétszer az FIA F3-ban, amelyben egy harmadik helyet és egy győzelmet is elkönyvelhetett.
„Szeretném továbbvinni az első két versenyhétvégén mutatott teljesítményt, mert bár a spái hétvége kicsit nehezen indult, végül az is jól végződött. A Hungaroringen az lesz a célom, hogy már a kezdés is jó legyen, és biztos vagyok benne, hogy a magyar drukkerek rengeteg energiát fognak adni ehhez. Az biztos, hogy rengeteg munka vár ránk, mert Bedrin alighanem Mogyoródon is nagyon erős lesz, így hatalmas kihívás lesz utolérni őt” – tekintett előre Martin.
A Rodin Motorsport magyar pilótája a megszokott módon, a csapat szimulátorában készül a hungaroringi hétvégére, a hazai verseny azonban így is különleges lesz számára. Ezúttal nem szállodából indul a pályára, hanem otthonról érkezik minden nap a Hungaroringre.
Akik személyesen is kilátogatnak a hétvégén a Hungaroringre, azok Martin és a brit F3 mezőnye mellett is bőven láthatnak még autókat a pályán, hiszen fő attrakcióként itt lesz a GT3-as kocsikat felvonultató International GT Open; a GB3 testvérsorozatának is tekinthető FIA FREC; a TCR Europe; valamint a szervezők oldtimer parádéval is készülnek.
Akik pedig a képernyők elől követnék Martin versenyeit, azok az RTL+ Premium felületén továbbra is megtehetik ezt, amely a One TV Family csomag részeként extra díj fizetése nélkül elérhető.


