back to top
KezdőlapFormula SportMolnár Martin növelte előnyét az újoncok bajnokságában és közelebb került az újoncok...

Molnár Martin növelte előnyét az újoncok bajnokságában és közelebb került az újoncok bajnoki címéhez

-

A brit Forma-4 szezonjának utolsó, kibővített fordulója zajlik ezen a hétvégén Brands Hatch-ben, ahol a Virtuosi Racing színeiben Molnár Martin egy jelentős siker kapujában áll. Noha a magyar pilótát elmondása szerint nem fókuszál a pontverseny állására, ettől függetlenül is szállított egy keményen megharcolt negyedik helyet szombaton.

A Brands Hatch-i szezonzáró hétvégén rendhagyó módon négy versenyt is rendeznek, a szombati másodikkal ugyanis a két héttel ezelőtt Silverstone-ban eső miatt elmaradt második futamot pótolták, az akkor kialakult rajtsorrendből indulva.

Molnár Martin jó helyzetből indult ahhoz, hogy megtartsa első helyezését az újoncok értékelésében – ahol a versenyek előtt 2,5 pontos előnyt őrzött a kínai Yuanpu Cui előtt. Bár ahogy azt a Virtuosi Racing pilótája előzetesen elmondta, nem eredménykényszerrel fog pályára hajtani a Londontól keletre található korábbi F1-es helyszínen.

Az időmérőn Martin a 9. helyet szerezte meg, a második legjobb körök sorrendjében pedig 10. lett – eszerint állt fel a szombati első verseny rajtrácsa. A 13 körös futamon egy pozíciót javítva ért célba végül kilencedikként.

A második verseny a silverstone-i eredmények nyomán, részlegesen fordított rajtrácsról indult, Martinnal a 6. helyen, s végül úgy sikerült két pozíciót javítva célba érnie, hogy eközben a bajnokság első két helyezettje, Alex Ninovic és Deagen Fairclough ellen mérkőzhetett meg.

A Martin mellett coachként segédkező Kiss Pál Tamás összegzésében elmondta, büszke arra, hogy a versenyző milyen koncentráltsággal tudta teljesíteni mindazt a pályán, amit kértek tőle, ugyanis az időmérőre fél másodpercet gyorsult a harmadik szektorban. Közben jellemzően a kiélezett tempóra, az egyik körében a kavicságyon átszáguldva öt centire kerülte el a falat, ám egy ilyen élmény után is összeszedett tudott maradni, és megfutotta időmérője 3 leggyorsabb körét.

„Az első futamon abszolút hozta azt, amit kértünk tőle: jó rajtot fogott, fegyelmezetten vezetett, és felesleges kockázatot nem vállalva beért a lehető legjobb helyen. Az újoncok között harmadik, összetettben kilencedik lett, miközben olyan csatákban volt benne, amelyekből sokat tanulhatott, volt mit kielemezni” – mondta Kiss Pál Tamás.

„A második futamon is jó volt látni coach-ként, hogy mindent, amit átbeszéltünk, teljesített, és az első versenyen látott problémákat is kijavította. Kemény csatákban volt része néhány összeéréssel, de az autó sérülés nélkül megúszta. Ninovic bődületes tempóval érkezett az első három körben, és olyan messziről dobta be az autót az 1-es kanyarban, hogy Martin higgadtsága kellett ahhoz, hogy ne essenek ki mindketten. Ezt követően az idén már 13 futamot megnyert és már bajnok Fairclough kezdett brutális nyomást rakni rá, s kétszer is úgy tette be az autót az 1-esbe, hogy az utolsó utáni pillanatban vette csak el a gázt, Martin azonban hihetetlenül érett módon szállította az időmérős köröket, és mindig meglógott annyira, hogy Fairclough nem tudott vele mit kezdeni.”

Molnár Martin a maga szerénységével összegezte a második futam feszült perceit.

„Az biztos, hogy kemény volt! Fairclough ellen nagyot csatáztunk, végig ott volt a hátsó szárnyam mögött, és folyamatosan nyomást helyezett rám, de ellen tudtam neki állni, aminek nagyon örülök” – mondta a versenyző, hozzátéve, hogy a vasárnapi történésektől függetlenül már biztosan eredményesnek, és számtalan élményben bővelkedőnek fogja elkönyvelni első formaautós szezonját.

Martin szombati eredményei az újoncbajnokságban is sokat értek, mert növelte előnyét a pontversenyben.