Öt hetes szünet után a hétvégén az angliai Donington Parkban folytatódik a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) idei szezonja. Molnár Martin az összetett második helyéről vágott neki az idény hatodik versenyhétvégéjének, az időmérő edzésen pedig mindkét szakaszban harmadik helyezést ért el.

Mint azt már bizonyára többen tudják, a brit F3-ban két, egyenként 15 perces időmérő edzést rendeznek. Az első dönt az első futam, a második pedig a második futam rajtsorrendjéről, míg a harmadik, fordított rajtrácsos versenyen a Q1 és a Q2 összesített legjobb köridejét veszik alapul.

Q1

Az első igazán gyors kört az összetett pontversenyt toronymagasan vezető Nikita Bedrin rakta össze nem sokkal a 15 perces Q1 féltávja előtt 1:20,841-gyel, majd mögé a mindkét edzésnapot uraló Deagen Fairclough sorolt be 1:21,090-nel. Őket Flynn Jackes és Maxim Rehm követte. Martin 1:21,876-tal kezdett, majd fokozatosan csúszott hátra a sorrendben egészen a 11. helyig, miközben Fairclough 1:20,631-gyel átvette a vezetést. Közvetlenül ezután a magyar versenyző is villantott és 1:21,106-tal feljött harmadiknak.

Az már ekkor is látszott, hogy Fairclough és Bedrin külön csatát vív – előbbi 1:20,380-ra faragta le a lécet, de aztán jött az orosz és 1:20,324-gyel megelőzte riválisát. Eközben Rowan Campbell-Pilling letaszította Martint a 3. helyről, de pályaszélesítés miatt törölték a körét. Ugyanakkor Rehm, Jackes, majd egy újabb körrel Campbell-Pilling is bejött a Rodin magyarja elé, aki viszont 1:20,905-tel ezután visszavette a harmadik pozíciót, noha Bedrin és Fairclough párosától több mint 5 tizeddel elmaradt.

A Q1 hajrája előtt Bedrin visszatért a bokszba, így ő már nem tudott javítani, Fairclough és Martin viszont kint maradt. Utóbbi 1:20,691-re gyorsult és közel 6 tizedről 0,367 másodpercre faragta a hátrányát a VRD pilótájához képest, Fairclough pedig nem tudott javítani. Nem úgy Abbi Pulling, aki a leintést követően a 13. helyről felugrott a 4. pozícióba Martin és Rehm közé. 

A magyar idő szerint szombat délután 16 óra 10 perckor rajtoló első futamot tehát Bedrin kezdheti majd a pole-pozícióból, mellőle Fairclough indul, a második sorból pedig Martin és Pulling várhatja a lámpál kialvását. 

A Q1 végeredménye

Helyezés Versenyző Csapat Idő Hátrány
1. Nikita Bedrin VRD Racing 1:20,324
2. Deagen Fairclough Hitech 1:20,380 +0,056
3. Molnár Martin Rodin Motorsport 1:20,691 +0,367
4. Abbi Pulling Rodin Motorsport 1:20,908 +0,584
5. Maxim Rehm Rodin Motorsport 1:20,935 +0,611
6. Rowan Campbell-Pilling Xcel Motorsport 1:20,970 +0,646
7. Flynn Jackes Elite Motorsport 1:20,989 +0,665
8. Lucas Fluxá Xcel Motorsport 1:21,009 +0,685
9. Leon Wilson Arden Motorsport 1:21,015 +0,691
10. Kyuho Lee Elite Motorsport 1:21,018 +0,694
11. Jacob Micallef Hitech 1:21,096 +0,772
12. Peter Bouzinelos Hillspeed 1:21,152 +0,828
13. Jack Taylor Fortec Motorsports 1:21,164 +0,840
14. Rodrigo Gonzalez VRD Racing 1:21,165 +0,841
15. Patricio Gonzalez VRD Racing 1:21,353 +1,029
16. Dante Vinci Hillspeed 1:21,386 +1,062
17. Aurelia Nobels Hillspeed 1:21,595 +1,271
18. Yuhao Fu Hitech 1:21,804 +1,480
19. Ricardo Baptista Xcel Motorsport 1:21,958 +1,634

Q2

A Q2-ben Patricio González 1:21,090-es ideje jelentette az első komoly mércét, mögé kezdetben Bedrin, Leon Wilson és Rodrigo Gonzalez sorolt be. Ennél lejjebb azonban senki nem tudta tornázni a köridőt, hat és fél perccel az edzés leintése előtt ugyanis Aurelia Nobels autója megállt a pályán, így piros zászlóval félbeszakították a körözést.

Amikor ismét zöld zászlót kapott a mezőny, Bedrin begyújtotta a rakétákat és 1:20,473-mal átvette a vezetést, mögötte Rehm 1:20,783, Patricio González 1:20,976-tal állta. Fairclough azonban ennél jóval gyorsabb első kört rakott össze és 1:20,107-tel az élre állt. Martin ekkor még egy 1:23,861-es melegítő körrel csak a 15. helyet foglalta el, és nem sokon múlt, hogy ott is maradjon, hiszen 2 perc 25 másodperccel a vége előtt Yuhaou Fu kicsúszott, előidézve az edzés második piros zászlós megszakítását, ami után már nem is indították újra az időmérőt.

A magyar versenyző azonban nem sokkal a piros meglengetése előtt 1:20,625-re javítva felkapaszkodott a harmadik helyre, így a második edzésszakaszt is itt zárta, ami azt jelenti, hogy a második versenyen is ebből a pozícióból várhatja majd a rajtot. A pole-t ezúttal Fairclough szerezte meg, de Bedrin majdnem elkapta, ugyanis a piros előtt 1:20,176-ra gyorsult, amivel csupán 0,069 másodperccel maradt el a Hitech versenyzőjétől.

A Q2 végeredménye

Helyezés Versenyző Csapat Idő Hátrány
1. Deagen Fairclough Hitech 1:20,107
2. Nikita Bedrin VRD Racing 1:20,176 +0,069
3. Molnár Martin Rodin Motorsport 1:20,625 +0,518
4. Leon Wilson Arden Motorsport 1:20,676 +0,569
5. Maxim Rehm Rodin Motorsport 1:20,773 +0,666
6. Lucas Fluxá Xcel Motorsport 1:20,857 +0,750
7. Jacob Micallef Hitech 1:20,868 +0,761
8. Patricio Gonzalez VRD Racing 1:20,912 +0,805
9. Peter Bouzinelos Hillspeed 1:20,936 +0,829
10. Rowan Campbell-Pilling Xcel Motorsport 1:21,063 +0,956
11. Abbi Pulling Rodin Motorsport 1:21,074 +0,967
12. Rodrigo Gonzalez VRD Racing 1:21,185 +1,078
13. Jack Taylor Fortec Motorsports 1:21,550 +1,443
14. Yuhao Fu Hitech 1:21,575 +1,468
15. Ricardo Baptista Xcel Motorsport 1:21,857 +1,750
16. Kyuho Lee Elite Motorsport 1:25,521 +5,414
17. Flynn Jackes Elite Motorsport 1:27,196 +7,089
18. Dante Vinci Hillspeed 1:27,674 +7,567
19. Aurelia Nobels Hillspeed 1:28,583 +8,476