back to top
KezdőlapFormula SportDobogóval kezdett Molnár Martin a brit Forma–4 snettertoni hétvégéjén

Dobogóval kezdett Molnár Martin a brit Forma–4 snettertoni hétvégéjén

-

Snettertonban, a brit Forma–4-es bajnokság idei harmadik versenyhétvégéjén áll rajthoz Molnár Martin. A Virtuosi Racing magyart pilótája jól kezdett, és a háromból az első futamon rögtön dobogós lett az újoncok értékelésében.

A brit Forma–4-es versenynaptár legtechnikásabb pályáján csap össze a mezőny ezen a hétvégén a Norfolkban fekvő Snettertonban, ahová szombatra az eső is megérkezett, így az F4-esek időmérő edzését és első futamát is vizes pályán rendezték. Az időmérőn Martin végül a 13. helyet szerezte meg, amivel újfent csapata legjobbja lett.

Az első futamnak a 12. rajtkockából vághatott neki, és a 10. pozícióban, a Virtuosi legjobbjaként, egyben a harmadik legjobb újoncként intette le a kockás zászló. Ezzel a 15 esztendős versenyző immár harmadszor végzett az idén a top 3-ban az újoncok között, hiszen az előző hétvégén, Brands Hatch-ben ez már kétszer összejött neki.

Molnár Martin, Snetterton, Virtuosi
Fotó: Jakob Ebrey Photography

„A tempónk egész nap jó volt, az időmérőn végig az 5. és a 7. hely között álltam, de az utolsó körömben hibáztam az egyik kanyarban, kis híján a fűre sodródtam, és ott benne maradt 6 tized. Az első futamon így a 12. helyről indulhattam, és mivel most először versenyeztem esőben, nem tudtam, hogy mire számítsak a rajtnál. Végül jól sikerült a verseny, a tempónk itt is jó volt, csak beragadtam az egyik ellenfelem mögé. A végén beküldték a biztonsági autót, ami után már csak egy versenykörünk maradt, amiben majdnem sikerült előznöm, de a harmadik szektorban nem tudtam elég közel kerülnöm ott, ahol próbálkozhattam volna, így maradtam a 10. helyen” – értékelt Martin.

A hétvége java még hátra van, holnap magyar idő szerint 10:30-tól rendezik a második, 14:35-től pedig a harmadik futamot.

Félig hazai pályán szerezne újabb dobogókat Molnár Martin a brit F4-ben