back to top
KezdőlapFormula SportSilverstone-ban kezdi a szezonhajrát Molnár Martin a brit F4-ben

Silverstone-ban kezdi a szezonhajrát Molnár Martin a brit F4-ben

-

A brit Forma–4 mezőnye az idén másodszor látogat el a világ egyik leghíresebb versenypályájára. Silverstone-ban a 2024-es szezon utolsó előtti állomását rendezik, a versenyhétvége előtti teszten jól szereplő Molnár Martin szemei előtt pedig az újoncok bajnoki címe lebeg.

A brit Forma–4-es bajnokság mezőnye ismét a 74 évvel ezelőtt a történelem első Forma–1-es futamának otthont adó Silverstone-ba látogat, hogy Northamptonshire-ben nekivágjon az idei szezon hajrájának. Ehhez keresve sem lehetne jobb helyszínt találni a gazdag történelemmel rendelkező, számos Forma–1-es csapat bázisához közel fekvő pályánál, amelynek ezúttal nem a Grand Prix, hanem a mindössze 2639 méter hosszú, 6 kanyarból álló National nyomvonalán csapnak össze a fiatal pilóták.

Már 20 trófeánál tart Molnár Martin a brit F4-ben

„Ez a pálya olyan, mintha egy nagyon széles gokartpálya lenne. Nem mondanám, hogy ez a kedvencem, de attól még jó kis pálya, én például jobban kedvelem, mint a Grand Prix-nyomvonalat. Izgalmas, két komolyabb féktávot is veszünk a Maggots, illetve a Brooklands előtt, ahol lehet előzni – jellemezte a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője a silverstone-i pálya legrövidebb változatát. – Már túlvagyunk a csütörtöki kollektív teszten, ami nagyon pozitívan alakult, egész nap a legjobb hatban voltam, sokáig a 3. helyen álltam. A tempónk egyelőre megvan.”

Az ilyen tesztnapokon általában 2-3 gumiszettet használ el a csapat, de most 5-öt tettek fel az autóra, hogy Martin minél jobban ráérezzen a megfelelő gumikezelésre. A délelőtt folyamán új beállítási koncepciót próbáltak ki, és a 16 esztendős magyar pilóta keményebb, agresszívabb beállításokkal körözött, majd délután visszatért a korábban megszokotthoz, hogy legyen összehasonlítása alapja, és a csapattal közösen le tudja vonni a megfelelő következtetéseket a versenyhétvégére.

„Az autót teljesen újjáépítették, minden kopóalkatrészt kicseréltek, átnézték a kipufogórendszert. Persze eddig is kifogástalanul felkészítette azt a csapat, de most extra figyelemmel tette ezt, és minden, potenciális teljesítményvesztést eredményező repedést, hibát, szivárgást igyekezett kizárni – mutatott rá Kiss Pál Tamás, a MOTAM operatív vezetője, egyben Martin coacha és mentora. –  Emellett hamarabb is érkeztünk a helyszínre, hogy Martin szerdán egy komoly szimulátor központban négy órás edzésen vegyen részt a pályától nem messze, ami nagyon hasznosnak bizonyult.”

Kiss Pál Tamás, Molnár Martin, Donington Park
Kiss Pál Tamás szerint menet közben változtak a célok / Fotó: MGR Images

Egyértelmű a cél

Miután az újoncok értékelésének második helyén 310,5 ponttal álló Martin hátránya mindössze 18,5 pont a vezető Yuanpu Cui-val szemben, a csapat és pilóta célkitűzése egyaránt az újoncbajnokság megnyerése.

„Az ember mindig igyekszik magasabbra tenni a mércét. Korábban azt tűztük ki célként, hogy Martin legyen ott a legjobb három újonc között. Hacsak nem dől össze a világ, ez jó eséllyel sikerülni fog, de látva Martin fejlődését és teljesítményét, változtak egy kicsit a célok. Egy-másfél hónappal ezelőtt még azt mondtam, hogy továbbra is a legjobb háromba szeretnénk bekerülni az újoncok között, de most már egyértelmű, hogy mind a csapat, mind mi szeretnénk megnyerni az újoncok bajnokságát. Ezért mindent meg fogunk tenni, így is készültünk a hátralevő két versenyhétvégére” – jelentette ki Kiss Pál Tamás.

„Martinon látszik, hogy minden szempontból érik. Hétről hétre látom ezt rajta, egyre felnőttesebb. Az év végi hajrá nagyon kemény, noha most volt három és fél hét szünet, de természetesen ez sem lazsálással telt. Martin szponzorrendezvényeken vett részt, rengeteg edzett, illetve elkezdődött az iskola, úgyhogy bőven volt nehezítő tényező. De mind a csapat, mind mi azt fogalmaztuk meg, hogy a cél a rookie bajnoki cím.”

„Martin napi szinten készült a Fit4Race-el és a 321Performnál járt a múlt héten. Igyekeztünk úgy felkészíteni őt mind a szimulátorban, mind az edzések során, hogy a legélesebb, leginkább ereje teljében levő énjét tudja hozni. Nehéz belőni, hogy mik lehetnek a várakozásaink erre a hétvégére, mert szombatra és vasárnapra 50-60% az eső valószínűsége. De az esőtől nem tartok, jók az esős beállításaink, Martin pedig már bizonyította, hogy ilyen körülmények között is jól megy. A puding próbája az evés, meglátjuk, hogyan alakul a hétvége, de nyilván extra figyelmet fordítunk arra, hogy mindent a lehető legjobban és leggyorsabban lereagáljunk.”

A 9. versenyhétvége menetrendje (magyar idő szerint):

Szombat
10:10 – 10:30: időmérő edzés
15:25 – 15:45: 1. futam

Vasárnap
10:25 – 10:45: 2. futam
14:30 – 14:50: 3. futam