Romain Grosjean tavaly év végi, bahreini balesete kapcsán még mindig vannak kérdőjelek. A szalagkorlát kettészakította autóját, a halo pedig mondhatjuk, hogy megmentette az életét. Az eset történhetett volna szerencsésebben és szerencsétlenebbül is. Mi lett volna például, ha nem lett volna a pálya azon pontján szalagkorlát? Erről beszélt Alex Wurz egykori F1-es versenyző, a GPDA (versenyzők […]
Alex Wurz, egykori F1-es versenyző és a GDPA (a versenyzők érdekvédelmi szövetsége) elnöke közel sem ért egyet azzal, hogy az F1-es versenynaptár egyre hosszabb. Szaúd-Arába bejelentésével a tervek szerint 2021-ben 23 futamot rendeznek majd. Wurz nem ért egyet a Liberty Mediával, mely mindenáron több versenyt akat. „Mert a Forma-1-ben lévő emberek már 21 versennyel is […]
Alexander Wurz, korábbi Forma-1-es versenyző fia is megkezdte az útját a királykategória felé. A 14 éves Charlie Wurz is egyike azon jelölteknek, akik csatlakozhatnak a Ferrari egyre lenyűgözőbb versenyzői akadémiájának. A program gyümölcsöző, és olyanoknak segített már mint Charles Leclerc, de most már Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Shwartzman is kopogtatnak a száguldó cirkusz […]
Hosszú évek óta versenyez az élmezőnyben Max Verstappen, igazán komoly esélye bajnoki címre azonban még nem volt. Akármennyire szerették volna a Red Bullnál, valószínűleg idén sem lesz komolyan harcban a végső győzelemért a holland (főleg miután Monzában és Mugellóban is kiesett), de még mindig nagyon fiatal, szóval ha minden úgy alakul, sok lehetősége lehet még. […]
Fekete felhők gyülekeznek hirtelen a jövő hétvégére tervezett magyar futam fölé. A stájer paddockban a szombati időmérő edzés után elterjedt, hogy a brit pilóták és a személyzet akár börtönbüntetést is kockáztatnak a drákói szigorú koronavírus protokoll megsértése esetén Mogyoródon. A McLaren pilótája, Lando Norris mindenesetre lazán kezeli a helyzetet: „A pályán, vagy a szállodában kell […]
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is „kiégett” a Ferrarinál, ami miatt mindketten inkább a távozás mellett döntöttek. Ez a véleménye a GPDA (versenyzők szövetsége) elnökének, Alexander Wurznak, aki úgy érezte, hogy a két világbajnokot istenként tisztelték, amikor megérkeztek a Ferrarihoz. Azonban ahogy az évek sikertelenségeivel egyre nagyobb nyomás nehezedett […]
Az egykori F1-es versenyző, Alex Wurz tervezi meg azt a versenypályát, mely a tervek szerint 2023-ban otthont ad majd a szaúd-arábiai F1-es futamnak. Az Arabian Business szerint a főváros, Rijád peremén lesz majd a pálya, egy szórakoztató „giga-projekt” részeként, ahol a Dakar rali utolsó szakasza is volt. A hétvégén került ez bejelentésre a Qiddiya Grand […]
Alex Wurz szerint a 2019-es év legnagyobb meglepetése a Honda fejlődése lett. A naptári évnek hamarosan vége, így az évértékelő nyilatkozatok egyre nagyobb teret nyernek. A Speedweeknek az osztrák ex-versenyző foglalta össze az évadot, a legnagyobb meglepetéstől, a Ferrari és Vettel bukdácsolásán át a Williams tragédiájáig. Wurz, aki a GPDA elnökeként a legtöbb versenyen ott […]
Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt. Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, […]