Pierre Gasly szezonja igazi hullámvasút volt, kezdett a Red Bullnál, de ott csak szenvedett és lefokozták a Toro Rossóhoz, ám az év végén nagyot villantott. A francia Daniel Ricciardo kissé váratlan távozása miatt kapott lehetőséget a Red Bullnál, de utólag kiderült, túl korán dobták be a mélyvízbe, a csapatnál töltött fél éve alatt csak kereste […]
Az FIA közölte, hogy ezen a héten jelentik majd be, milyen eredményre jutottak, miután kivizsgálták azt a spái F2-es balesetet, mely Anthoine Hubert halálát okozta. Augusztusban történt az eset Spában, mikor egy szerencsétlen szituációban Juan Manuel Correa nem tudta elkerülni Hubert autóját és belecsapódott. Hubert életét vesztette, míg Correa súlyos sérülésekkel került kórházba. Már jobban […]
Michael Masi versenyigazgató még nem tud információval szolgálni az Anthoine Hubert halálát okozó F2-es baleset vizsgálatai kapcsán. Hubert Spában szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében életét vesztette. A balesetben szintén érintett Juan Manuel Correa túlélte, de súlyosan megsérült, már egy londoni kórházban ápolják. A baleset körülményeit az FIA és a belga hatóságok közösen vizsgálják. „Nem sokat […]
A BWT Ardennél Artem Markelov veszi át Anthoine Hubert helyét, az elhunyt francia pilóta #19-es rajtszámát pedig az F2 promótere visszavonja. Olaszországban a csapat csak egy autóval versenyzett, Markelov Tatiana Calderon csapattársa lesz. Az orosz tapasztalt, hiszen 8 győzelmet is aratott a Formula 2-ben mióta azt átnevezték, és például Jordan Kinget is helyettesítette a Monacói […]
A Forma-1-nek le kell szűrnie a tanulságot abból a balesetből, amiben a Formula 2-ben versenyző Anthoine Hubert életét vesztette, Juan Manuel Correa pedig súlyosan megsérült. A 20 éves Correát nemrégiben kelhetett fel a mesterséges kómából, amire a légzési nehézségei miatt volt szükség. Az orvosok szerint azonban az amerikai versenyzőre egy fontos műtét vár annak érdekében, […]
Juan Manuel Correa F2-es versenyzőt már nem tartják mesterséges kómában, három héttel a súlyos balesete után, amelynek során elhunyt Anthoine Hubert francia versenyző. A családja által kiadott legfrissebb közlemény szerint nagy lépést tett meg a jó irányba a 20 éves ecuadori-amerikai pilóta, de továbbra is versenyben van az idővel: „Juan Manuel orvosai elsődlegesen most már […]
Carlos Sainz elmondta, hogy miután a Belga Nagydíj szombatján egy baleset következtében az F2-es versenyző Anthoine Hubert életét vesztette, ő úgy érezte, hogy ennek ellenére neki versenyeznie kell. Ugyan az F2 versenyeit akkor törölték, az F1-es futam nem maradt el. Bár Daniel Ricciardo például elmondása szerint fontolóra vette, hogy nem áll rajthoz. Sainz másként vélekedett. […]
Juan Manuel Correa családja újabb közleményt adott ki a versenyző állapotáról, aki továbbra is mesterséges kómában fekszik az tragikusan elhunyt Anthoine Hubert autójával történt ütközést követően. Kedden az Instagramján megerősítették, hogy még mindig mesterséges kómában fekszik, amelybe angliai érkezése után helyezték már a helyi orvosok. Az állapota kicsit javult, lélegezni azonban ECMO- és légzőkészülékkel tud […]
Két hete Spa-ban, a Formula 1-es sorozat egyik legkedveltebb pályáján a sportág ismét megmutatta árnyoldalát, mikor az F2-es főfutam keretein belül elhunyt Anthoine Hubert. A tragédia az egész motorsport társadalmat megrendítette és szembesítette azzal, hogy még mindig veszélyes az autósport, a sok intézkedés ellenére, még mindig szörnyű lehet egy-egy eset vége. Aznap este Lewis Hamilton […]