Gerhard Berger szerint a 2021-es aero szabályokkal nem a Mercedest vagy az Aston Martint akarták hátráltatni. Múlt héten Otmar Szafnauer igazságtalannak nevezte az idei évre bevezetett módosításokat, ugyanis szerinte a fő okként megnevezett biztonsági kérdés már nem releváns. A vezető elmondta, hogy azért akarták az autók teljesítményét ily módon némileg leredukálni, mert a Szövetség attól […]
Michael Masi válaszolt Sebastian Vettel azon kritikájára, miszerint az FIA nem volt túl professzionális a büntetések kiosztását tekintve. A négyszeres világbajnok már a futam megkezdése előtt fékhűtési problémákkal küszködött, csakúgy, mint csapattársa Lance Stroll. A kanadai autóján időben orvosolni tudta az istálló a gondot, míg a német konstrukcióján már nem. Így Vettelt visszatolták és bokszutcai […]
Helmut Marko érthetetlennek találja az Aston Martin azon kérését, miszerint az FIA még a szezon közepéig változtasson az idén bevezetett aero szabályokon. Korábban már megírtuk, hogy az Emilia Romagna Nagydíj keretein belül Otmar Szafnauer felszólalt és elmondta, beszélni fog a Szövetséggel, ugyanis igazságtalannak tartja az idei szezonban bevezetett regulákat. A módosítások ugyanis az alacsony hasmagasságú […]
Christian Horner szerint naiv dolog azt hinni, hogy egy futam után változtat majd az FIA a szabályokon. Otmar Szafnauer pénteken kiakadt és némileg igazságtalannak titulálta a 2021-re megalkotott aero szabályokat. Szerinte ugyanis a Szövetség az F1 irányítóival karöltve döntött úgy, hogy csökkenteni kell a konstrukciók leszorítóerejét. Mindezt biztonsági okokra hivatkozva lépték meg, ám az Aston […]
Az Aston Martin nem tartja túl etikusnak az idén bevezetett szabályokat, így változtatásokat szeretne kérni az FIA-tól. A 2021-es szezonra megalkotott regulák, amik az autók leszorítóerejének csökkentését hivatottak eszközölni, az alacsonyabb hasmagassággal rendelkező versenygépek mumusává váltak. Ennek kapcsán, akik e filozófia mentén alkották meg konstrukciójukat, idén egyelőre nem muzsikálnak olyan jól, mint tavaly. A Mercedes […]
Ralf Schumacher azt tanácsolja Sebastian Vettelnek, hogy hagyjon fel a panaszkodással és inkább élvezze a versenyzést. A csapatváltás után többen is azt remélték, hogy rögtön jól kezd majd a német pilóta, ám a szezon előtti teszten fellépő meghibásodások, valamint az első nagydíjon bekövetkezett események miatt ez nem történt meg. Ugyan az Aston Martin autója sem […]
Damon Hill szerint Sebastian Vettelnek ideje lenne felkeresnie egy misztikust, hogy elűzesse maga körül az ártó szellemeket. Új környezettel és autóval ismerkedhet idén a német pilóta, ugyanis karrierjét az Aston Martinnál folytatja. Viszont már a szezon előtti teszten sem jött ki neki a lépés, ugyanis technikai hibák sora hátráltatta a 33 éves versenyzőt. Az első […]
Otmar Szanfauer keményen próbálta szépíteni Sebastian Vettel problémás versenyhétvégéjét. Idén új reményekkel kezdte meg az idényt a német pilóta és az Aston Martin, ám mindkettőjük startja problémásan alakult. A négyszeres világbajnok nem találta a tempót a szabadedzések során sem, majd az időmérőn a sárga zászló vált az ellenségévé. Büntetéssel a háta mögött indult neki a […]
Franz Tost úgy véli, hogy az Aston Martin idei autója korántsem sikerült olyan jól. Sebastian Vettellel a fedélzeten új projektbe vágott bele a nevet változtató Racing Point. A Ferrari ‘nyomasztó’ környezete után egy boldog, kiegyensúlyoztat és eredményes négyszeres világbajnokot vártak sokan, ám a heppenheimi első futama és autójával való kapcsolata nem sikerült valami jól. ,,Nem […]