Sebastian Vettel nem úszta meg büntetés nélkül a tegnapi incidenst. A német pilóta időmérője ideje korán ért véget, ugyanis már a Q1-ben búcsúzni kényszerült. Ebbe a két sárga zászlós szakasz is közrejátszott, hiszen Carlos Sainz motorleállása és Nikita Mazepin megforgása majd a pályán való megállása miatt kellett alkalmazni a jelzést. Az utóbbi esetben az 1-es […]
Sebastian Vettel állítólag nem vette figyelembe eléggé a dupla sárga zászlós szakaszt a Q1 során, így a stewardok beidézték. A német pilóta első versenyhétvégéje az Aston Martinnal eddig nem zökkenőmentes. Már a szabadedzéseken sem találta kellően a ritmust, míg az időmérőn csak a 18. helyet szerezte meg. Ehhez az eredményhez többek között Nikita Mazepin megforgása […]
Sajtóinformációk szerint, Sebastian Vettel saját maga tervezte és alkotta meg új logóját. A német versenyző számára sok most az újdonság: új csapat, autó, színek, rózsaszín sisak, a BWT, mint személyes támogató és még sorolni lehetne a változásokat a heppenheimi életében. Vettel azonban úgy döntött, hogy még valamin változtatnia kell, így újragondolta emblémáját is. Az eddigi […]
Sebastian Vettel elárulta, hogy milyen nevet kapott az új AMR21-ese. A német versenyzőnél már-már hagyomány lett az, hogy minden évben egy női névvel illeti legújabb konstrukcióját. A szokást még a Toro Rossós időkben vette fel, és azóta töretlenül alkalmazza. Általában, az első futam előtti napokban a négyszeres világbajnok és szerelői összeülnek, hogy egy vacsora, vagy […]
Sebastian Vettel szerint még van olyan jó formában, hogy a győzelmek mellett világbajnok legyen. Tavaly májusban jelentette be a Ferrari, hogy ettől az évtől már nem tartanak igényt a német versenyző szolgálataira, így 2021-re a négyszeres világbajnoknak új csapatot kellett találnia magának. Számításait az átalakuló Racing Pointnál találta meg, akik ebben a szezonban már Aston […]
Andreas Seidl nem ért egyet Ralf Schumacher azon kijelentésével, hogy már-már sajnálni lehet Sebastian Vettelt a jelenlegi helyzete miatt. Nem alakult túl fényesen az Aston Martin szezon előtti tesztje, ugyanis technikai hibák hátráltatták a csapatot. A német pilóta a három nap alatt összesen 117 kört tett meg, ezzel utolsó előtti helyet érte el ezen a […]
Max Verstappen futotta a leggyorsabb köridőt a szezon előtti teszt utolsó napján. Délelőtt Sergio Pérez ért fel az első pozícióba, míg az ebéd utáni szakaszban a csapattársa folytatta ezt a tendenciát. Az alakulatok első sorban a hosszú etapokra koncentráltak, majd ahogy telt az idő, egyre többen merészkedtek ki egy-egy időmérős szimulációra. A Mercedes és Lewis […]
Franz Tost a mai sajtótájékoztatón elárulta, hogy az AlphaTauri ‘utazó’ csapata megkapta az első adag vakcinát Bahreinben. A szigetország még a teszt megkezdése előtt felajánlotta a sportág szereplőinek, hogy szívesen a rendelkezésükre bocsájtják a Pfizer-BioNTech által készített koronavírus elleni oltást. Az F1 azonban nem akart ” a sor elejére tolakodni”, és így átírni az Egyesült […]
Holnap kezdetét veszi a rövidre szabott tesztidőszak, így összeszedtük nektek, ki és mikor ül autóba. A hagyományokhoz hűen eredetileg Barcelonában, valamint március elején rendezték volna meg a gyakorlást, ám a járványügyi helyzet közbe szólt. Ausztrália elvesztette szezonnyitói privilégiumát, így az átvándorolt a soron következő Bahreini Nagydíjra. Annak okán, hogy ne keljen messze vinni bizonyos elemeket […]