Az F1 versenyigazgatója, Michael Masi reagált a soron következő futam helyszínét övező vitára. Két évvel ezelőtt a pilóták, köztük Lewis Hamilton – aki azt állította, hogy a helyzet „hatalmas fejfájást” okozott neki – arra panaszkodtak, hogy az austini verseny helyszínén, a Circuit of the Americas (COTA) pálya felülete túlságosan göröngyös. Úgy tűnik, a helyzet azóta […]
Mivel 2011 óta nem használták, a Istanbul Park pályáját újra kellett aszfaltozni a tavalyi visszatérés előtt. Ez azonban csak pár héttel a verseny előtt történt meg, így a szokásosnál kevesebb tapadást nyújtó felszínnel kellett megküzdeniük a pilótáknak. A szombati és vasárnapi eső sem segítette a csapatok dolgát, így a tavaly gyűjtött adatok nem lesznek annyira […]
A Renault pilótája, Daniel Ricciardo szerint nincs probléma a pálya állapotával, inkább karakteres, mint veszélyes az austini aszfaltcsík. Több pilóta is kifogásolta a huplis aszfaltot, Lewis Hamilton kényszerpihenőt tartott pénteken, és Max Verstappen is féltette a hátát. Mindketten úgy nyilatkoztak, karakterfüggő, hogy elfogadható-e vagy nem, de ez már túl van azon a bizonyos határon. Ricciardo […]
A Mercedes sportigazgatója Ron Meadows szerint Valtteri Bottas rossz rajtjét, nem kuplunghiba okozta, a tapadással voltak problémák. A finn versenyző szerezte meg az első rajtkockát szombaton a Spanyol Nagydíj időmérőjén, ám ezt a pozíciót nem sikerült győzelemre váltania. Bottas egy kissé beragadt, miután kialudtak a piros lámpák, és ennek köszönhetően csapattársa Lewis Hamilton az első […]
Teljes újraaszfaltozáson esett át a brit pálya, a fejlesztésnek köszönhetően körülbelül egy másodperccel gyorsabb köridőt autózhatnak a Forma-1-esek. A újraaszfaltozási műveleteket a MotoGP promóterének nyomására végezték el. „Ha megnézzük a pályát, 1996 óta nem végeztünk rajta hasonló műveleteket” – mondta Stuart Pringle, a helyszín ügyvezető igazgatója. „Kissé foltozottnak tűnt már a pálya, szóval teljes újraaszfaltozás mellett […]
A Pirelli versenyigazgatója, Mario Isola szerint a szezon előtti tesztek első két napjában még javítgatni fogják a barcelonai versenypályát, miután az új aszfaltot kapott. Az aszfaltozásra annak érdekében került sor, hogy idén is rendezhessenek ott MotoGP versenyt. Ennek értelmében a versenypálya teljes hosszában újra lett aszfaltozva, illetve kibővítették a 13-as kanyar bukóterét. Az első F1-es […]
Egy teljesen új pályafelületet kap Silverstone, a következő Brit Nagydíjra, pedig még az is előfordulhat, hogy ez az utolsó előtti alkalom, hogy birtokba veszik a királykategória járgányai a tradicionális F1-es helyszínt. A pályát üzemeltető BRDC tavaly élt a jogával, és felbontotta a szerződését, melynek értelmében az utolsó Brit Nagydíj Silverstoneban 2019-ben lehet. Persze a British […]
Fejleszt a katalán pálya: a február végén kezdődő téli teszteken már új aszfalt várja a Barcelonába utazó csapatokat. A szezon előtt kétszer négy nap áll majd a csapatok rendelkezésére, hogy felkészüljenek a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra: első ízben február 26 és március 1, majd március 6 és 9 között gurulhatnak pályára a Spanyol Nagydíj helyszínéül szolgáló […]