A jelek szerint Azerbajdzsánban is folytatódik a Mercedes és Lewis Hamilton pocsék szezonja, sőt a problémákat már a hétszeres világbajnok egészsége is megsínyli. A német istálló egész évben szenvedett az autó pattogásával, bár Barcelonában talán már úgy gondolták, megoldották, mostanra visszatért a probléma. A Mercedes pedig próbálkozott mindennel, az első edzésen látottak alapján a másodikra […]
Max Verstappen és Sergio Pérez sem elégedett maradéktalanul az Azeri Nagydíj pénteki napjával. A második szabadedzésen mindkettejüket megelőzte a leggyorsabbként záró Charles Leclerc, habár az első szabadedzést még Pérez nyerte, a monacói előtt. Az eredmények éppen tükrözik is azt, ami Pérez szerint a Red Bull problémája, vagyis hogy rossz irányba mentek a beállításokkal. „Jól kezdtük […]
Miután két évvel hosszabbított a Red Bull csapatával, Sergio Pérez célba veheti a világbajnoki címet. A mexikói tavaly csatlakozott a Red Bullhoz, az év során pedig egy győzelmet és öt dobogót szerzett, miközben csapattársa világbajnok lett. Az idei év eddig jobban alakul a számára, közelebb tud lenni Verstappenhez, már futamgyőzelme is van, sőt nem is […]
Valtteri Bottas szerint ideje lenne egy problémamentes hétvégét futnia az Alfa Romeónak, miután folyamatos megbízhatósági problémák hátráltatták eddig az idény során. Sokszor kellett pénteki szabadedzéseket kihagynia, legutóbb Monacóban például az MGU-K okozott fejtörést az Alfának, de Bahreinben, Imolában és Barcelonában is az autó problémái hátráltatták a finnt a pénteki napokon. Miamiban szintén keveset tudott körözni, […]
A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin arról beszélt, mire számíthatnak a következő, azeri hétvégén. Ismét egy városi pályára látogat a Forma-1 mezőnye, ahol a címvédők további nehézségekre számítanak. Lewis Hamilton és George Russell Bacelonában már láthatta a fényt az alagút végén, ám Monacóban visszaestek az eddigi szintre, és csak tisztes távolban követhették a két élcsapatot. „Természetesen […]
Az azeri pálya főnöke, Arif Rahimov megerősítette, hogy szívesen pályáznának egy sprintversenyes hétvégére 2023-ban. A tavalyi év során debütáló formátumról megoszlanak a vélemények, valamint egy ideig úgy volt, hogy már idén is hat ilyen hétvégét tartanak, de végül három lett belőle. Jelenleg úgy fest, hogy 2023-ra tényleg sikerül megduplázni a sprintes fordulók számát. Idén eddig […]
Robert Reid, az FIA sportért felelős elnökhelyettese elmondta, hogy „nagyon támogatná„, ha a Le Mans-i 24 órás verseny és a Forma-1 közötti időpontütközés elkerülhető lenne, tekintettel a francia hosszú távú klasszikus jövő évi századik futamára. Az idei Le Mans, amely visszatér a hagyományos június közepi időpontjához, 2016 után újfent ütközik a bakui Azerbajdzsáni Nagydíjjal. Ekkor […]
Az azeri Forma-1-es pálya főnöke elmondása szerint nem éreznek plusz nyomást új helyszínek érkezése miatt. Bakuban 2016-ban rendeztek először versenyt, azóta pedig még több városi pálya került az F1-be. Tavaly érkezett Jeddah, jövő héten jön Miami, jövőre pedig Las Vegas. Azerbajdzsánnak 2024-ig van szerződése a száguldó cirkusszal, de nem hiszik, hogy veszélyben lenne a helyük. […]
A Red Bull-os Sergio Perez szerint nagyon intenzív volt az első szezonja a csapatnál, hiszen 2021-ben Max Verstappennel alkottak csapatot. A mexikói a 2021-es szezon előtt csatlakozott a Red Bullhoz a Racing Point-tól, miután Sebastian Vettel miatt elvesztette a versenyülését. Pereznek időbe telt, mire megtalálta a helyét az energiaitalosoknál. Amikor ez sikerült, akkor nagyon felpörgött. […]