Kissé visszaesett az autók száma tavalyhoz képest, de ugyanakkor a magyar WTCR versenyzők aránya növekedett… 2021-ben mind az öt gyártó négy-négy autóval képviseltette magát a sorozatban, idén azonban a Hyundai és a Cupra is felezte jelenlétét. Ezzel szemben a Lynk & Co egy extra autót is biztosít Ma Qing Hua számára. Íme a lista: # […]
A Zengő Motorsport immár a Cupra gyári támogatása és ETCR program nélkül indul a WTCR-ben, két pilótájuk a tavalyról visszatérő Rob Huff, illetve Nagy Dániel lesznek. A bejelentéssel biztos lett, hogy 2020 óta folyamatosan, így idén is lesz magyar csapat a világkupán, honfitársaink száma pedig – Tassi Attila és Michelisz Norbert után – háromra növekedik […]
Az ETCR spanyol márkája, a Cupra tavaly még a Zengő Motorsporttal ugyan részt vett a WTCR-ben is, de egyre jobban inkább az elektromos szakágra koncentrálnak. Idén a címvédő Mattias Ekström csapata, az EKS váltja Zengőéket az ETCR autók felkészítésében. A svéden kívül a Cupra gyári pilótája, Jordi Gené marad a sorozatban. Melléjük pedig a Formula […]
A CUPRA EKS hivatalossá tette a versenyzői felállást a debütáló FIA ETCR szezonjára, négy Cupra e-Racerrel, Mattias Ekström, Jordi Gené és az újonc Tom Blomqvist és Adrien Tambay személyében. Xavi Serra, a CUPRA Racing műszaki fejlesztési vezetője így nyilatkozott: „Nagy örömmel jelentjük be az izgalmas CUPRA EKS versenyzői felállásunkat az idei FIA ETCR eTouring Car […]
Mattias Ekström EKS csapata egyesíti erőit a Cuprával a 2022-es ETCR – eTúraautó Világkupára, amely a teljesen elektromos túraautó sorozat első szezonja lesz, mint hivatalos FIA sorozat. A Cupra tavaly elhódította a pilóták és a gyártók bajnokságát is a PURE ETCR első szezonjában, Ekström pedig a Zengő Motorsport négy pilótával felálló csapat tagjaként szerezte meg […]
Az Audi Hungaria a Volkswagen Konszern világszintű termelési hálózatának meghatározó tagjaként számos szolgálatást nyújt a konszern különböző márkái számára. Ennek következő lépéseként a jövőben a járműgyártás termékportfóliója egy további koszernmárka új modelljével bővül: Az Audi Hungaria 2024-től a CUPRA márka egy SUV modelljének gyártását kezdi meg, amelynek előkészületei már megkezdődtek a vállalatnál. „Az Audi Hungaria […]
Mikel Azcona a 2022-es FIA Túraautó Világkupa szezonban Michelisz Norbert csapattársa lesz a BRC Motorsportnál, a spanyol pedig a Cupráról a Hyundai-ra vált. Azcona a TouringCarTimes-nak nyilatkozott erről: „Kifejezetten örülök ennek a változásnak a versenyzői karrieremben. Ez egy pozitív változás, és pilótaként fejlődni fogok.” Michelisz mindeközben ötödik szezonját kezdi meg a BRC Hyundai színeiben, és […]
Pau-Arnosban a WTCR mellett az első ETCR szezonzáróra is sor került melynek során éppen, de Mattias Ekström vált a sorozat első királyává. Az első döntőben Augusto Farfus aratott győzelmet. A bajnokesélyes Azcona az első körben ütközött Filippivel, és visszaesett. Végül feljött a harmadik helyre, ezzel ideiglenesen átvette a vezetést a bajnokságban. Nagy Dániel nem tudta […]
A spanyol gyár egyik gyári pilótája hagyja majd ki a fordulót, így csak a három Zengő-féle Cupra lesz ott a WTCR rajtrácsán. Míg Mikel Azcona egyszerre két sorozatban is indul majd, addig a másik spanyol, Jordi Gené el sem utazik Csehországba. A másik „kettős ügynök” az örökbuzgó Tom Coronel lesz, aki szintén ott lesz a […]