Idén is kinéztünk az Automobil és Tuning Show-ra (AMTS), még augusztus végén. Innen hoztunk nektek pár hangulatképet, illetve „belebotlottunk” Nagy Daniba, aki igazán érdekes infókkal szolgált nekünk a PURE ETCR elektromos autóiról!
Beugróként ugyan már volt a WTCR mezőnyének tagja a Slovakiaringen, most azonban hazai pályáján állhat rajthoz a csehek háromszoros túraautó Európa-bajnoka, Petr Fulín. A cseh Mostban egy Cupra León Competiciónnal áll majd rajthoz, saját csapatával. Fulín 2014-ben WTCC, ’18-ban és tavaly pedig WTCR hétvégén vett részt a szlovák fordulón, és utóbbi két alkalommal pontszerző helyen […]
Mattias Ekström éppen egyik legújabb kalandja közben, az ETCR Hungaroringi hétvégéjén járt Magyarországon, ott kaptuk mikrofonvégre. Bár túraautósként kezdte karrierjét, Ekström azóta rali-, ralikrossz- és tereprali versenyeken is megfordult. A Svéd és a Német Túraautó Bajnokságban (STCC & DTM) is nyerni tudott, miközben rendszeres résztvevője volt a Svéd Ralinak. Ekström később a világbajnoki címig is […]
A Münnich Motorsport versenyzője, Néstor Girolami (Honda Civic Type R TCR) elvesztette a második helyét a Hungaroringen rendezett második futamon, miután időbüntetést kapott. Az argentin pilótát találták vétkesnek azért az incidensért, amely miatt a BRC Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert (Hyundai Elantra N TCR) megpördült a verseny elején, Girolami pedig utólag öt másodperces időbüntetést kapott. Ezzel […]
A WTCR és a Pure ETCR mezőnye hétvégén a Hungaroringre látogat, ahol idén újra nézők előtt versengenek majd a legjobb pilóták. A Sport1 a helyszínről, összesen kilenc órában számol be élőben a hétvégi eseményekről. Bőven lesz kiért szorítania a magyar szurkolótábornak. Nem akármilyen autósportcsemegét láthatnak a Sport1 nézői szombaton és vasárnap, hiszen idén is ellátogat […]
Nagy Dániel az összetett dobogóért, illetve az első futamgyőzelemért érkezik a Hungaroringre a Zengő Motorsport Cuprájával, a magyar M1RA istálló pedig ott folytatná hazai pályáján, ahol a legutóbbi futamon, Koppenhágában abbahagyta – vagyis a dobogó tetején. A hétvégén a negyedik fordulójához ér az első elektromos túraautó-bajnokságának nyitó szezonja, ahol a versenypályák legerősebb gépei közé tartozó […]
Túraautó világbajnokként és címvédő skandináv bajnokként tért vissza Rob Huff a világkupára, viszont az a csúfság érte a Zengő pilótáját, hogy nem tudott pontot szerezni. Tavaly a zűrös zolderi szezonkezdet után a nürburgringen sem szerepelt jól a Zengő Motorsport, a belerázódás igénye most is érződött a magyar csapat eredményein. A télen átigazolások jellemezték a Cupra […]
Tassi Attila egy negyedik, Michelisz Norbert pedig egy ötödik hellyel kezdte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját a németországi Nürburgringen. Az idény első fordulójának szombati két futama közül a 2019-ben bajnok Michelisz (Hyundai) az elsőn ért célba ötödikként, míg Tassi (Honda) a második versenyen lett negyedik. A mezőny harmadik magyar versenyzője, a Zengő Motorsport Cupráját vezető […]
A hétvégén rajtol az FIA Túraautó Világkupa (WTCR) 2021-es szezonja. A Goodyear felkészült rá, hogy immár második éve kizárólagos beszállítóként biztosítson abroncsokat a benzines túraautó-versenyzés első számú kategóriájába. Még több izgalomra ad okot, hogy a versenyzők elsőként a motorsport egyik legnehezebb pályáján küzdhetnek meg egymással: a Nürburgring Nordschleifén. A Goodyear tavaly csatlakozott a WTCR-hoz: az […]