A Slovakia Ringen folytatódott a kamion Európa-bajnoki sorozat a harmadik versenyhétvégével. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert listavezetőként érkezett, és már a szabadedzések során nagyon gyors volt, majd az időmérőt több mint egy másodperces előnnyel nyerte meg Sascha Lenz előtt. „Nagyon jól működött […]
Jean-Baptiste Ley, a WTCR igazgatója elég érdekes részleteket osztott meg a jövő évi tervekről, lehet ugyanis Hungaroring egyáltalán nem lesz benne a menetrendben. A mostani bejelentés értelmében a világkupa ázsiai versenyei már harmadik éve maradnak ki a naptárból. A Hyundai már több éve igyekszik tető alá hozni egy koreai versenyt, míg a Lynk & Co […]
A WSC Group elnöke jövőre véget vetne az autón való osztozásnak az ETCR-ben, ami a versenyzők által is üdvözölt változtatás lesz majd. A tavalyi indulás után az ETCR 2022-ben már megkapta az FIA-tól a világkupa rangot, de eddig mindössze három gyártó hat autója körözött a sorozat égisze alatt. „Megerősíthetem, jövőre lesz egy új gyártónk.” – […]
A hazai veterán Jordi Gené mellett az első hétvégéjét teljesítő Nicky Catsburg és Michelisz Norbert is futamot nyert a jarami ETCR fordulóban. Hőség várta az ETCR mezőnyét Jaramában, de továbbra is úgy tűnt az eddig domináló Cupra volt előnyben a többi autóhoz képest. Hazai pályán Jordi Gené végzett csoportja élén az időmérőn, mögötte Tambay-jel, míg […]
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Hungaroringen a Super Racing Fesztivál, melyen az ETCR, a WTCR és a Kamion Eb mezőnye is pályára lépett! Rendkívül izgalmas hétvége volt, magyar versenyzők szereplésével, és kamionos érzelmi hullámvasúttal. Ezt örökítették meg kollégáink, akiknek fotóit az alábbi galériákban nézegethetitek meg. A későbbiekben YouTube videóval is jelentkezünk, addig pár jelenetet […]
Az ETCR magyar hétvégéjén végül megfordult az első idei eredmény, a Hungaroring legnagyobb pontgyűjtője Adrien Tambay lett, csapatfőnöke Mattias Ekström előtt. Időmérő Az első csoportban Ekström futotta a legjobb időt Azcona előtt. Mivel Catsburg Le Mans-ban versenyzett, Kevin Ceccon volt ismét a Hyundai negyedik pilótája, ő jutott még be az első negyeddöntőbe. A mezőny másik […]
A rajongók a Super Racing Fesztiválon hatalmas fiesztára számíthatnak, hiszen a hétvégén a Hungaroringen a kamionversenyek mellett a FIA Túraautó Világkupa és az FIA eTúraautó Világkupa is rajthoz áll. A 2022-es Goodyear FIA ETRC szezonnyitóján három pilóta állhatott fel a dobogó legfelső fokára az első négy futamon. Az élmezőnyben szoros küzdelemben Kiss Norbert két győzelmet […]
Marcello Lotti, a WSC – az FIA ETCR szabályzása mögött álló cég – elnöke szerint a jelenlegi technikai specifikációjú autókon nincs szükség változtatásra, és a sorozatnak a show-ra kell fókuszálnia. A TouringCarTimesnak nyilatkozott: „Nem arra koncentrálunk, hogy az autók kínálata szélesebb legyen. A mi koncepciónk más mint a Formula E-é, ők az energiakontrollra is koncentrálnak, […]
Bár a tavalyi három márkához képest nem bővült az ETCR palettája a második szezonra, a Discovery Sports Events első embere, François Ribeiro szerint igenis van érdeklődés a sorozat iránt. „Számos márka fejezte ki érdeklődését az Elektromos Túraautó Világkupa felé, de nem tudtak indulni idén az alkatrészek hiánya miatt.” – jelentette ki a francia. „Először ott […]