Az FIA megváltoztatta a rajtlámpák beállításait annak érdekében, hogy a Haloval felszerelt autókból jobban lássák azt a versenyzők a rajtrácson. A versenyigazgató Charlie Whiting elmondása szerint egy második sor lámpát is alkalmaznak majd Melbourne-ben, mely alacsonyabban, és öt méterrel előrébb lesz majd elhelyezve, mint az eredeti lámpasor. Az FIA lehetőséget ad majd arra, hogy a […]
Az idén bevezetett fejvédő eszköz a Halo már eddig sem nyerte el a közvélemény tetszését. Egyesek szerint esztétikailag sokat ront, mások szerint pedig vészhelyzetben inkább ártalmas is lehet a nehezebb kiszállás miatt. Most a Haas pilótája, Kevin Magnussen világított rá egy problémára, ami a nézőknek komoly fejtörést okozhat idén. A dán versenyző a szezon előtti […]
Nem titkoltan nagy rajongója az idén bevezetett fejvédő eszköznek a versenyzők szövetségének (GPDA) elnöke, Alexander Wurz. Szerinte a halo által növelt biztonság miatt a jövőben sokkal gyorsabb autókat is tervezhetnek, és sokkal nagyobb szabadságot kap a kerék a kerék elleni ütközet is. Az egykori Forma-1-es pilóta az osztrák Der Standard nevű napilapnak adott interjújában elmondta, […]
Az FIA elnöke, Jean Todt arról számolt be, hogy őt megdöbbentette az F1-es versenyzők negatív véleménye a Haloról, mivel az az ő kérésükre lett lefejlesztve és bevezetve. Nico Hülkenberg szerint például „hülyén” néz ki a Halo, míg Kevin Magnussen szerint „csúnya és idegesítő”, és emelkedőkön még problémát is okozhat. „Rövid a memóriájuk és ez a […]
Mikor kiderült, hogy a Halo felkerül idén a Forma-1-es versenyautókra, mindeni azzal poénkodott, hogy úgy néz ki tőle az autó, mint egy „tangapapucs”, azaz flip-flop papucs. A McLaren bár egyelőre még mindig nincs a helyzet magaslatán, legalább humoránál van. A csapat új szponzora ugyanis a brit Gandys – bár csak az Ausztrál Nagydíjra. A brit […]
A felújított Formula 3 sorozatot ugyanúgy promóteri szinten az F1 Group irányítja majd, ahogy ma már a Formula 2-t is, ami korábban a GP2 volt. Ahogy az már várható volt, egy beszállító marad majd aki építi az autót, egy motorgyártó látja majd el ezeket, és egy gumibeszállító nyeri el a lehetőséget, hogy ellássák a szériát. […]
Fernando Alonso úgy nyilatkozott, nem aggódik az új 2018-as rajtprocedúra miatt. A barcelonai teszten a pilóták gyakorolták az új eljárást, miszerint piros zászlós megszakítás után a régi gumiabroncsokkal kellett a rajtrácsról újraindulni. Ezt követően Romain Grosjean hangot adott kételyeinek. „Olyan volt, mintha slick-en vezetnék esőben” – mondta. „A hideg gumi kontrollálhatatlanná tette az autót. „Aggódom […]
A Haas dán versenyzője, Kevin Magnussen szerint a Halo továbbra is idegesítő, ronda, és zavaró. Ezen kívül szerinte problémát fog okozni egyes kanyarokban, például Spában az Eau Rouge-ban. Halo szempontból különösebb gond nélkül zajlottak le múlthéten az első tesztnapok, ennek ellenére Magnussen továbbra is kritikus. „Nagyon idegesítő. Ronda. Nehéz tőle beszállni az autóba, nehéz kiszállni, […]
Sergio Perez abban bízik, hogy a Halo bizonyítja majd létjogosultságát. A Force India versenyzőjének továbbra sem tetszik a cockpit védő elem, de szerinte az FIA okkal vezette azt be. „Valóban mellélőtte a kinézettel, de a biztonság miatt aggódnak és ez olyasvalami, ami jelen lesz a junior kategóriákban is, ami jó.” – mondta Perez. „Szóval le […]