A jelenkor leghíresebb pálya tervezője, Hermann Tilke rajzolja meg a Rio de Janeiroban megépülő versenypályát, ahol a tervek szerint F1-es futamot is rendeznek majd. Az új brazil elnök Jair Bolsonaro mindenáron szeretné Rióba vinni a Forma-1-es futamot, amihez egy teljesen új pályát is felépítene, ami Ayrton Senna nevét viselné, és 2021-től fogadná a száguldó cirkusz […]
Többek között Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével is tárgyal Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az elektromos formaautós versenysorozat, a Formula E magyarországi futamának lehetséges megrendezéséről. Az MNASZ első embere szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az eddigi egyeztetésekből még korai lenne végső következtetéseket levonni, de tény: „évek óta […]
Nemrég vált hivatalossá, hogy a Forma-1 egy számára teljesen új országba, Vietnámba is ellátogat, már 2020-tól. A Hanoi városában fekvő pálya építéséről árult el néhány részletet a száguldó cirkusz szinte már állandó pályatervezője, Hermann Tilke. Az ázsiai verseny egyébként az F1 új tulajdonosának, a Liberty Mediának az első olyan futama lesz, amelyről ők tárgyaltak és […]
Sok kritikát kap Hermann Tilke a modern, ultra biztonságos, de unalmas pályáiért, a Porsche azonban egy különleges megbízást adott neki. Lipcse mellé egy olyan aszfaltcsíkot álmodtak meg, amely a világ legismertebb versenypályáinak a 11 leghíresebb kanyarját eleveníti fel. Olyan kanyarok másolatai találhatóak meg itt, mint a Corkscrew, a Parabolica de még a Karussell is megépítésre […]
Dánia még mindig az F1 naptárba kerülés felé tart. A Koppenhágába javasolt utcai verseny szervezői a nagydíj hétvégéjén találkoztak Azerbajdzsán hasonló városi futamának főnökével. „Pénteken találkoztunk Azerbajdzsán nagydíjának vezetőjével,” – árulta el a Bakuba utazó Helge Sander és Lars Seier Christensen a BT című újságnak. „Teljesen nyitott volt a nagyváros közepén egy Formula 1-es verseny […]
Bár Max Verstappen viszonylag közönyösöen reagált az esetleges Holland Nagydíj ötletére, Rotterdam komolyan gondolja a futamrendezést. A rotterdami sportpromóter, Herman Vaanholt a Formule 1 nevű holland médiumnak nyilatkozott arról, hogy találkozott az F1-es pályatervezővel, Hermann Tilkével. „Feltett pár kérdést, megnézte a terveket és nagyon fellelkesült.” – mondta Vaanholt, és hozzátette, hogy a megvalósíthatósági tanulmány még […]