Bejelentették a 2021-es DTM szezon tervezetét, amelyben hat országban kilenc helyszín kapna szerepet. A szezonnyitó Oroszországban lenne májusban, az Igora Drive-n, majd Monza jönne júniusban, de ezek még csak előzetes időpontok. A széria ezt követően két helyszínt látogatna meg Németországban: júliusban Norisring, majd a hónap végén Lausitzring lenne a soros. Zolder adná az ötödik helyszínt […]
Sajtóértesülések szerint Bahreinbe kezdődhet, míg Abu Dhabiba zárulhat a 2021-es szezon. A koronavírus jócskán átírta az idei menetrendet, és könnyen megeshet az is, hogy a következő évet is megreformálja. A Forma-1 ugyanakkor egy „normál” évadra tervez, ám az idő előrehaladtával előfordulhat, hogy ismét egy „vészhelyzeti naptárral” kell majd előrukkolniuk. November végén és december elején Szahírba […]
A Forma-1 nürburgringi versenyét, az Eifel Nagydíjat jelölték ki, és lesz látható a YouTube-on először hivatalosan, de csak pár európai országban. A királykategória történelmében ez az első alkalom, hogy élőben lesz látható a sportesemény a legnépszerűbb videós platformon. A verseny Németországban, októberben lesz majd. Utoljára 2013-ban járt erre az F1, akkor Sebastian Vettel nyert még, […]
Lewis Hamilton teljes mértékben támogatja azt, hogy a Forma-1 visszatérjen Afrikába, a Mercedes versenyzője szerint ebben a kérdésben az embereket kellene a pénz elé helyezni. A királykategória 1993 óta nem volt fekete földrészen, akkor a Dél-Afrikai Nagydíj volt az utolsó 1993-ban. 23 alkalommal volt futam a kontinensen. Támogatójuk, a Petronas videójában jött az alábbi kérdés, […]
Max Verstappen és Alexander Albon eredetileg még a Holland Nagydíj promóciójának az apropójából hónapokkal ezelőtt forgattak egy kisfilmet a Red Bullnak. Ahogy azt már korábban lelepleztük nem csak ők voltak turistáskodni az országban, hiszen sok helyen kellett felvenni a snitteket, és rövid idő alatt. Max hazájában jó házigazda módjára kalauzolja csapattársát, láthatnak tulipánokat, biciklistákat, szélmalmokat. […]
A holland szakkommentátor, Olav Mol kifejtette azon véleményét, mely szerint nem ért egyet azzal, hogy Ausztriában indulna a szezon ahogy azt hallani pár napja. A Francia Nagydíj feltehetően elmarad a koronavírus-helyzet miatt, így a szomszédunkban lehet a szezon első futama. Olav a BNR National Car Show podcastjában nyilatkozott: „Kemény dolog volt meglépni ezt a Forma-1-ben […]
Sajtótájékoztató keretében jelentették be a szervezők, hogy megkezdték a tárgyalásokat a Formula E-vel egye esetleges Holland ePrix kapcsán. A versenynek Eindhoven adna otthont és a nyolcadik idényben, vagyis a 2021\22-es bajnokságban csatlakoznának a naptárhoz. A sajtótájékoztatón ott volt a hollandok egyik aktív versenyzője Robin Frijns is, illetve a futam tervét kiötlő három helyi, üzleti vállalkozó […]
A hőskorban kijelölték az adott országutat, és mentek. Aztán lezárták az utakat. Aztán már nem is közutakon versenyeztek. Aztán már csak egy kiváltságos kör rendezhetett nagydíjat. Ám most már az sem elég, hogy valaki megtarthassa a „nagy versenyt”. Mi kell hát hozzá? Egyre nehezebben alakul ki a versenynaptár, a magas jogdíjak miatt. Idén „csak” hat […]
A Zandvoort felújítási tervei között szereplő döntött kanyar érdekes kihívások elé állítja majd a pilótákat a verseny szóvivője, Jan Lammers szerint. A volt Forma-1-es pilóta, Le Mans-i győztes az utolsó, majd Indianapolis ováljánál is meredekebb kanyarra céloz, amit azért építenek, hogy padlógázzal lehessen ráfordulni a célegyenesre. A pálya igazgatója, Robert van Overdijk egy rádióműsorban azt […]