Az év végi bahreini teszten a Peugeot Hypercarját tesztelheti majd a Formula E friss világbajnoka, illetve az egyetlen többszörös Túraautó Világkupa-győztes is. Bahreinben ér véget az Endurance Világbajnokság (WEC) idei szezonja. A verseny után viszont még tesztre marad ott a mezőny egy része, többek között a legújabb Hypercar, a Peugeot is. A franciák programjában Kevin […]
Az új LMH autót Ferrari 499P-nek hívják majd, ami 50 év után biztosít majd lehetőséget az olaszoknak sikerre a sportautózás csúcsán. Imolában, a Finali Mondiali elnevezésű esemény szombatján mutatták be az Endurance Világbajnokság (WEC) Hypercar kategóriájába szánt gépet. A hivatalos adatok szerint 3 literes turbóval hajtott V6-os motor hajtja majd. Ezenkívül első tengelyes, 200 kW-os […]
A Porsche legújabb, sebringi tesztjén egy új név került fel a Hypercart tesztelők listájára. Mivel a sportautó programok csak az első évükben járnak majd 2023-ben, eddig inkább a tesztelésen volt a hangsúly, mintsem a végleges felálláson. A Peugeot és a Cadillac már bejelentette felállását, valamint a Toyotáról is sejteni lehet, nem változtat majd sokat az […]
Valósággal újra kellett éleszteni az Isotta Fraschini autómárkát, viszont most úgy tűnik, a Hypercar kategóriában kell velük számolni a jubileumi Le Mans-i 24 óráson. A milánói cég az 1900-as évek elején gyártott luxus- és versenyautókat, azóta azonban – sportszempontból mindenképpen – eltűntek a történelem süllyesztőjében. Az 1907-es Coppa Florio megnyerése után tengeri és ipari motorok […]
Két hét múlva Imolában mutatják majd be a Ferrari Le Mans-i gépét, ami a jövő évi Endurance Világbajnokságon (WEC) indul majd. Az eddig csak rejtőszínekben pompázó hibrid autót a Ferrari Challenge lezárásakor, a Finali Mondialin láthatja majd a nagyközönség. Különböző riportok szerint már 10 ezer kilométert teljesített az új autó. Jövő márciusig azonban még többet […]
Két márka érkezik egyszerre az Endurance Világbajnokság (WEC) és az észak-amerikai IMSA mezőnyébe. A Porschén kívül a Cadillac lesz régi-új résztvevő. Bár előbbiek teszteltek a legtöbbet, amerikai vetélytársaik most egy bizonyos szempontból eggyel előttük járnak, ugyanis bejelentették pilótáikat. A Cadillac 2002 után szerepel majd ismét Le Mans-ban, autóikat pedig nem akármilyen felállás vezeti majd. Az […]
Bár eddig sem a botladozó Glickenhaus, sem a kezdő Peugeot nem tudta megszorongatni őket, a Toyota máris új autóval készülhet az LMDh autók érkezésével párhuzamosan. Tavaly fölényesen lettek bajnokok, idén pedig egy-két hiba miatt pedig az LMP1-es Alpine szorongatja meg őket az Endurance Világbajnokság pontversenyében. A franciák jövőre még indulhatnak a régi konstrukcióval. Az új, […]
Újabb gyári pilótát veszített el az Audi, René Rast után Nico Müller intett búcsút a márkának, miután az F1-et tűzték ki célul Le Mans helyett. Magnussen helyére kerül majd a svájci, a Peugeot Hypercar programjában. Eredetileg hét pilótát jelentett be kétautós programjába a Peugeot, ám miután Kevin Magnussen visszatért az F1-be, hatan maradtak. Most azonban […]
Bár sok hír nem érkezett a Ferrari Hypercar projektjéről, szép csendben halmozták a teszteket az olaszok sportautó programjában. A fioranói bejáratás után Mugello és Barcelona is többnapos teszt helyszíne volt, így már több, mint 5000 kilométernél jár az új autó. „Sok-sok kilométeren vagyunk túl, és bár jelenleg elégedettek vagyunk, hosszú még az út.” – jelentette […]