A Forma-1 képviselői szerint a Sao Pauló-i Nagydíj a tervezett beosztás szerint fog végbemenni, még a Brazíliában való politikai zavargások ellenére is. A szerdai nap folyamán olyan hírek láttak napvilágot, amikben az állít, hogy a Brazíliában való politikai tüntetések miatt a november 13-án esedékes Sao Pauló-i Nagydíj veszélybe kerülhet. Brazíliában ugyanis nemrégiben rendezték meg a […]
Emerson Fittipaldi, kétszeres Forma-1-es bajnok a szélsőjobboldali Fratelli d’Italia párt színeiben indul az olasz szenátusi székért. Giorgia Meloni, a párt, és így a versenyzőlegenda vezetőjeként már korábban elmondta, hogy csodálója az egykori diktátornak és a fasizmus megteremtésének egyik kulcsfigurájának, Benito Mussolininek. Az Il Giornale olasz napilap szerint a kétszeres Forma-1-es bajnok múlt csütörtökön, Giorgia Melonival, […]
Átkerültek az F1 közvetítési jogai riói pálya tulajdonosaihoz, ez előrevetítheti a Brazil Nagydíj elköltözését, Interlagos sorsa ismét kérdéses. Az eddigi jogtulajdonos, a Globo 30 évig közvetítette az F1-et Brazíliában, idén azonban bejelentették, nem folytatják az együttműködést. Az új vevő nem más, mint a Rio Motorsports, akik az új pálya építését is intézik, amit Rio MotorParknak […]
Továbbra is eltökélt szándéka Rio de Janeirónak, hogy odavigyék a Forma-1-es Brazil Nagydíjat Sao Pualoból. Az O Estado de S.Paulo beszámolója szerint JR Pereira – a Rio Motorsports konzorcium vezetője – szerdán találkozott Jair Bolsonaro brazil elnökkel. Ezt a beszámolót később az elnöki iroda is megerősítette, amelyben az is állt, hogy e találkozón arról folytak […]
Rio de Janeiro eddig mint a Brazil Nagydíj új helyszíne volt a pletykák központja. Most azonban úgy néz ki, a Formula E-re vetette ki a hálóját, méghozzá a két Nelson Piquet vezetésével. Az első szezon előtt még Rio volt a legelső bejelentett futam, amelyre 2014 novemberében került volna sor. Ám még áprilisban törölték támogatás hiánya, […]
Sao Paolo polgármestere biztos benne, hogy a Brazil Nagydíj marad a városában. Az interlagosi hétvége előtt pedig korábban olyat is nyilatkozott 2019-ben a brazil elnök, Jair Bolsonaro, amely szerint Rio de Janieroba költözne a száguldó cirkusz. Joao Doria polgármester azonban vasárnap így nyilatkozott: „Ami minket illet, a Forma-1 újabb 10 évre Sao Paoloban marad. Ebben […]
A Brazil Nagydíj promótereként Rohonyi Tamás nem fél attól, hog a Forma-1 átköltözne Rióba. Az, hogy Interlagosból Rióba menne a királykategória most az egyik legvitatottabb téma a paddockban, de Rohonyi elárulta a La Gazzetta dello Sportnak, hogy 99%-ban biztos benne, hogy az F1 marad Sao Paoloban. Elég nyersen fogalmazott: „A Forma-1 vagy itt marad Brazíliában, […]
A McLaren és az olasz Lukoil olajvállalat közötti egyeztetések megrekedtek, állítja a Championat. Korábban volt olyan hír, hogy a Petrobras helyére érkezne a brit csapathoz az új támogató, miután a jelenlegi szerződést felbontatta a brazil elnök, Jair Bolsonaro. Ennek ellenére a Petrobras logói továbbra is ott voltak a McLaren autóin Mexikóban. A csapatfőnök Andreas Seidl […]
A brazil olajvállalat a Petrobras feltehetően felbontja a szerződését a McLarennel napokon belül, állítja a motorsport.com. A céget 64%-ban a brazil kormányzat birtokolja, tavaly érkezett a McLarenhez, és hosszútávú partnerségben egyeztek meg. Májusban azonban a brazil elnök, Jair Bolsonaro már belengette a közösségi média felületein, hogy az eredetileg öt évre gondolt szerződést leállítja. Akkor ennyit […]