Az Alpine vezérigazgatója úgy véli, az Esteban Ocon-Pierre Gasly alkotta pilótapárosuk az egyik legjobb lesz az idei mezőnyben. Gasly hosszú AlphaTauris, vagy korábban Toro Rossós évek után érkezett az enstone-i csapathoz, a távozó Fernando Alonso helyére. Ocon pedig a negyedik évét kezdheti majd a francia alakulattal, akikkel nyerni is tudott a 2021-es Magyar Nagydíjon. Persze […]
Az Alpine Fernando Alonso távozása után teljes francia felállással vág neki a 2023-as szezonnak, a spanyol helyére ugyanis Pierre Gasly érkezik. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója sokat vár az új szerzeménytől, akinek a Red Bullnál már volt esélye bizonyítani, de ez nem igazán sikerült neki. Fél év után ugyanis Gaslyt visszaküldték a kiscsapatba, miután nem […]
Pierre Gasly érkezésével egy erős francia csapat alakult az Alpine-nál. Fernando Alonso ülését megörökölve nem lesz egyszerű dolga a Red Bull kötelékből kiszabadulva, de Gasly az eddig mutatott teljesítménye alapján már bizonyította, hogy erősebb csapatban a helye. A francia több éves szerződést kötött a gyári istállóval, ahol a mezőny legjobban fizetett versenyzői közé kerül. Noha […]
Pierre Gasly volt a tökéletes választás az Alpine számára a távozó Fernando Alonso helyére, állítja a vezérigazgató, Laurent Rossi. Az olasz ugyanakkor eredetileg Piastrit ültette volna Ocon mellé, csak hogy az ausztrál kicsúszott a kezeik közül, így végül más után kellett nézni. Igénybe vett jelentős időt, de végül sikerült megegyezniük Pierre Gaslyval és a francia […]
Még véget sem ért a 2022-es Forma-1-es szezon, így még le sem járt Pierre Gasly szerződése az AlphaTaurival, máris jövőévi alpine-os főnökével, Laurent Rossival fotózkodik. Mindketten részt vettek hétfőn az Aranylabda-gálán, Franciaországban. Bár Gasly új kedvesével, Kikával érkezett az eseményre, a fotósok kereszttüzébe 2023-as főnökével, Laurent Rossival állt be. Embed from Getty Images Az Aranylabdát […]
Az Alpine még vizsgálja a lehetőségeit és egyenlőre nem döntötte el, hogy jogi útra tereli-e az Oscar Piastri ügyet. Az ausztrál pilóta a Renault Academy tagjaként megállapodást kötött a gyártóval, ám magával a csapattal nem volt érvényes szerződése. Ugyanakkor a franciák bejelentették, hogy ő fogja vezetni Esteban Ocon mellett a másik autót jövőre. A 21 […]
A közelmúlt legnagyobb eseménysorozatai a pilótapiacon mindenképpen az Alpine körül zajlottak, ennek főszereplője pedig kétség kívül Oscar Piastri volt. Az ausztrál évekig volt az Alpine akadémia tagja, Formula 2 bajnoki címig jutott a franciák támogatásával, akik aztán lényegében nem tudták felhozni a Forma-1-be. Az idei évet így kiüli az ausztrál, ám végül nem az Alpine-nál […]
Az FIA a legutóbbi bejelentésével ismertté tette, hogy a Forma-1 a 2026-2030 közötti időszakban turbó-hibrid motorokat használnak majd teljes mértékben fenntartható üzemanyagokkal. Ám csúcskategória révén a Forma-1-nek mindig is távol jövővel is kellene foglalkoznia. Közismert tény, hogy a gyártók sok olyan megoldást próbálnak ki itt, amelyek előtt vagy utóbb megjelennek az utcai autókban is, ám […]
A kétszeres Le Mans-i győztes és WEC bajnok Fernando Alonso az endurance új érájában is ott lehet a rajtrácson. Bár az F1-be való visszatérése óta nem volt számára téma a királykategórián kívül semmi, az Alpine 2024-ben induló LMDh programjával lenne lehetősége újra kipróbálni magát a hosszútávú versenyeken. Az Alpine jelenleg is indul a Hypercar kategóriában […]