Két verseny, két motorcsere: ez Fernando Alonso eddigi mérlege a 2022-es szezonban, így a spanyol a harmadik, Ausztrál Nagydíjon már az utolsó büntetés nélküli erőforrásegységét fogja használni. Az Alpine mindenesetre jól kezdte az idei évadot, a konstruktőri negyedik helyen állnak és gyorsnak tűntek, főleg Jeddah-ban. Azonban túlnyomórészt Ocon arathatta le ennek gyümölcsét, hiszen Alonso Szaúd-Arábiában […]
Megtalálta a felelőst az Alpine Fernando Alonso szaúdi kieséséért, a franciák számára pedig rossz hír, hogy ez a hiba az adott motort végét is jelentette. Nagyon erős teljesítményt mutatott az Alpine Jeddah-ban, Fernando Alonso és Esteban Ocon is sok pontot szerezhettek volna, ám a verseny utolsó harmadában a spanyolt utolérte a technika ördöge, így csak […]
Alan Permane, az Alpine sportigazgatója szerint a DRS használatának mellőzése és a szándékosan nagyobb üzemanyagmennyiség használata elfedte a csapat esetleges fejlődését. Az enstone-i bázisú csapat visszafogottan teljesített az első barcelonai teszten, és a három nap alatt nem igazán tudta megzavarni az időmérők élmezőnyét. Az Alpine ugyanakkor azóta elárulta, hogy a barcelonai teljesítményükhöz képest sokkal jobb […]
Amennyiben az Andretti Global felvételt nyer a 2024-es F1-es mezőnybe, az amerikai csapat Renault erőforrást kap, ami a jelek szerint jó hír Toto Wolffnak is. Mario Andretti a múlt héten jelentette be, hogy fia, Michael bejelentkezett az FIA-nál a 2024-es Forma-1-es rajtrácsra. Amíg az FIA mérlegeli ennek az előnyeit és hátrányait, Andretti már több szerződést […]
Az Alpine vezérigazgatója Alain Prost holtszezonbeli, kissé váratlan távozásáról beszélt. A francia négyszeres világbajnok tanácsadóként tevékenykedett az Alpine-nál, ezt a feladatot 2017-től látta el, a felek viszont nem a legszebben váltak el nemrégiben. Miután távozását idő előtt jelentették be, Prost elmondta, hogy úgy érezte, a jelenlegi Alpine vezérigazgató, Laurent Rossi irigy és minden figyelmet magának […]
Az Alpine azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Forma-1 új korszakának a kezdetén is az első öt csapat között maradjon. Az Alpine az első F1-es szezonjában az ötödik helyen maradt a tabellán. Ugyanabban a pozícióban, mint a Renault az előző évben, a csapat átnevezése előtt, köszönhetően Esteban Ocon áttörő győzelmének és Fernando […]
A napokban kiderült, hogy Alain Prost 2022-ben már nem lesz az Alpine tanácsadója, sőt a francia igencsak viharos körülmények között távozott az istállótól. A négyszeres világbajnok majdnem hét évig volt az enstone-i csapat kötelékében, a távozása körülményei miatt azonban csalódott az alakulatban, ugyanis a fejlemények a bejelentés előtt már kiszivárogtak. Prost a távozását követően pedig […]
Alain Prost, a négyszeres F1-es világbajnok hétfőn tiszteletlenséggel vádolta az Alpine-t, miután kiderült, hogy elhagyta a Renault tulajdonában lévő istállót, ahol tanácsadói szerepe volt. A 66 éves egykori versenyző az egyetlen francia, aki bajnoki címet nyert, 2017-ben csatlakozott a csapathoz, nem ügyvezetőként.. A média, köztük a hivatalos www.formula1.com weboldal is arról számolt be, hogy az […]
Mindenkit meglepve jelentette be az Alpine, hogy Marcin Budkowski, a vezetői csapat egyike távozik az istállótól. Marcin Budkowski annak idején még az FIA-tól érkezett az akkor még Renault néven futó istállóhoz, nem kis hullámokat generálva váltásával. A 2021-es szezon végeztével még arról beszélt, hogy elképezelhetőek lesznek vezetőségi változások, ekkor azonban még leginkább Davide Brivio távozásával […]