Az szakértővé avanzsált egykori csapatmenedzser szerint, Lawrence Strollnak egy idő után elege lesz abból, hogy Fernando Alonso ellopja a show-t. Az Aston Martin vegyes érzelmekkel telve kezdte az idei szezont. Lance Stroll biciklis balesete miatt izgulhattak, majd később a spanyol kétszeres világbajnok dobogós helyezéseit ünnepelhették. A kanadai versenyző is jól szerepel, rendre ott van csapattársa […]
Lance Stroll hétfőn felszállt egy Nagy-Britanniába tartó repülőgépre. Ez azután történt, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack elmondta, hogy az általuk nem részletezett csukló- és kézsérülésekből való felépülésének a következő lépése egy szimulátoros teszt a csapat silverstone-i gyárában. Krack úgy határozott, hogy ha a 24 éves kanadai nem tud versenyezni a hétvégén, akkor továbbra […]
Lance Stroll továbbra is reménykedik benne, hogy versenyezhet a jövő hétvégén Bahreinben. A héten ugyanezen a pályán megrendezett egyetlen előszezoni teszten ugyanakkor hiányzik az Aston Martin csapattulajdonos Lawrence Stroll 24 éves fia. Az új csapattárs, Fernando Alonso mellett Strollt eddig a csapat tartalékosa és regnáló Formula 2-es bajnok Felipe Drugovich helyettesítette a lenyűgöző új, 2023-as […]
A Formula 2 regnáló bajnoka, Felipe Drugovich áll az első helyen, hogy Lance Stroll helyére beugorjon a jövő hétvégi bahreini szezonnyitón. Stroll, az Aston Martin csapattulajdonos Lawrence Stroll fia, a héten egy kerékpáros baleset miatt már kimaradt az előszezoni tesztek kezdetére. A csapat és a 24 éves Stroll nem hozta nyilvánosságra a sérülésének a részleteit. […]
Az Aston Martin lépéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza, hogy a Geely túl olcsón jusson nagyobb részesedéshez. Az Aston Martin ügyvezető elnöke, Lawrence Stroll és Yew Tree befektetési csoportja 28,29%-ra növelte részesedését a cégben. Ez korábban 19% volt. Az elmúlt hónapokban 50 millió font értékű befektetést eszközöltek. Ennek az a célja, hogy megakadályozzák a kínai […]
Az Aston Martin úgy döntött, hogy nem követi a Red Bull útját, a saját Forma-1-es motor elkészítésével. Bár a Porsche állítólag még mindig keresi a 2026-os partnerét, az Auto Motor und Sport szerint az Aston Martin kizárta az együttműködést, mivel az rontaná a saját márkája imázsát. Azonban a Lawrence Stroll tulajdonában lévő alakulat azt fontolgatta, […]
Fernando Alonso Aston Martinhoz való átigazolása a következő szezonra új fejezetet nyit a spanyol F1-es karrierjében, amely szerinte életben tartja a harmadik világbajnoki cím megszerzésének a reményét. Alonso második és egyben utolsó idénye az Alpine-nál elmaradt a várakozásoktól. Ez nagyrészt a megbízhatósági gondok sorozatának volt köszönhető, amelyek többször ásták alá az erőfeszítéseit, mint amennyire ő […]
A kínai Zhejiang Geely Holding Group (Geely) kínai autógyártó vállalat bejelentette, hogy 7,6 százalékos részesedést szerzett az Aston Martin Lagondában – jelentették be Kínában. Az Aston Martin főleg az új technológiák és termékek terén kívánta megerősíteni együttműködését a Geelyvel, mivel a brit autógyártó 2025-ben tervezi első akkumulátoros elektromos járművének (BEV) piacra dobását. A cég 2026-tól […]