A Honda első embere kísérleti alkatrészeket is szeretne kipróbálni a Toro Rossóban még idén, már a 2019-es felkészülés jegyében. A japán gyártó idén júniusban vetette be legújabb belsőégésű motorját és tervez még egyet kipróbálni mielőtt a Red Bullt is ellátnának erőforrásokkal. Masashi Yamamoto, a Honda motorsport szakosztályának vezetője az Autosport hasábjain mondta el, hogy idén […]
A McLaren spanyol pilótája úgy látja, hogy a Red Bull hiába vált Hondára, továbbra is a legjobbak között lesznek. Fernando Alonsonak elég rossz emlékei vannak a Hondával a közelmúltból, ettől függetlenül sikeres Red Bull-Honda együttműködést vár. „Mindig van egy referencia csapat egy kasztnival, az pedig nem számít, hogy Renault vagy Honda motor hajtja azt, szóval […]
Masashi Yamamoto, a Honda motorsport-igazgatója szerint a McLaren egy túlzottan is „rendszerezett”, ami miatt nehezen tudnak alkalmazkodni a körülményekhez. Három évig tartó együttműködésük során a McLaren rendszeresen taglalta a nagyközönség előtt, hol és milyen gyorsan kellene a Hondának változtatnia a hozzáállásán, a japánok azonban egyszer sem panaszkodtak. A hivatalos szakítás után viszont Yamamoto finoman megpedzette, […]
Aki attól félt, hogy a mclarenes szakítás véget vet a Honda vakmerő kijelentéseinek és jóslatainak, nagyot tévedett: a japán gyártó ugyanis már 2018-ra a meglehetősen ambiciózus konstruktőri harmadik helyet célozta meg a Toro Rossóval. A Szingapúri Nagydíj péntekét egy egész hadseregnyi hivatalos bejelentés érkezett: a McLaren és a Toro Rosso motorszállítót cserélt (csak a formalitás […]
A Red Bull és a Honda már az idei év korábbi szakaszában elkezdett egyeztetni arról, hogy adnának motorokat a Toro Rossonak, akik eddig a Renault erőforrásait használták. A Honda nagyon szeretett volna egy második csapatot, miután a Sauberrel nem jött össze az üzlet, de nyáron megszakadtak a tárgyalásaik velük. Időközben a McLaren is úgy döntött, […]
A Honda és a Sauber beszüntették a tárgyalásokat egymás között, majd hivatalosan is megerősítették, hogy nem lépnek partnerségre egymással 2018-tól. Ezek a tárgyalások még a Honda motorsport igazgatója Masashi Yamamoto és a Sauber ex-csapatfőnöke Monisha Kaltenborn között kezdődtek. Azonban Kaltenborn váratlanul távozott posztjáról. Az azeri hétvége után folytatódtak a tárgyalások, végül abban maradtak a felek, […]