Újabb sorozattal bővül a McLaren palettája: az F1, az IndyCar és a Extreme E után a Formula E mezőnyéhez csatlakoznak. Méghozzá az idei címvédő Mercedes EQ csapat átvételével. A brit márka pontot tett a közel egy éve húzódó ügy végére, ugyanis akkor vettek indulási jogot az FIA elektromos világbajnokságába. Mivel elveszítik a Mercedes által biztosított […]
Az előző szezonban mindkét címét behúzta Mercedes EQ, de a gyár jövőre kivonul mögülük, éppen, amikor a McLaren érkezhet… Furcsa helyzet állt elő, ugyanis a Mercedes ugyan bejelentette, hogy ezután nem fogják támogatni azt a csapatot, amelyiket eddig. Az új hajtáslánc fejlesztését pedig abbahagyták tavaly augusztusban, így beszállítóként sem lesznek jelen a sorozatban. Maga a […]
A pole-ból Vandoorne végig dominálta a Formula E szombati versenyét, de mégis csapattársa, Nyck de Vries arathatta le a babérokat a nap végén. Az első kieséses időmérőt követően a villanyfényes versenyen is jól ment a Mercedes, de Vries harmadik rajthelyéről jött fel Vandoorne mögé. Amikor a belga elrontotta az Attack Mode aktiválását el is ment […]
A Mercedes bejelentésével véglegessé vált, melyik 22 versenyző vesz majd részt a Formula E nyolcadik szezonjában. Három újonc, csapatváltások, és két nagy márka kivonulása után sok minden változott az elektromos sorozat világában. A héten lezajló teszttel új évad kezdődik. Mercedes-EQ Formula E Team A bejegyzés megtekintése az Instagramon Mercedes-EQ FE Team (@mercedeseqfe) által […]
Bár csapata, a Mercedes-Benz EQ távozik a sorozatból két másik nagyobb gyártó mellett, Toto Wolff szerint a Formula E ezután sem lesz rosszabb hely. A berlini szezonzárót követően a BMW és az Audi mondott búcsút a sorozatnak. A Mercedes pedig kettős bajnoki címe (egyéni és csapat) ellenére úgy döntött, a következő szezon végén csatlakoznak a […]
Nyck de Vries csatlakozott Formula E-s csapattársához, a Mercedes ugyanis mindkettejüket tartalékpilótának nevezte meg 2021-re. A holland megnyerte az első versenyt az idei Diriyah E-Prix-n, és a második után is vezeti a bajnokságot. „A tartalékos felállásunk is erős, Stoffel Vandoorne folytatja hozzájárulását ezen a téren, és csapattársa, Nyck de Vries is csatlakozik hozzá.” – olvasható […]
November 28-án kezdődött, és december 1-jén ért véget a Formula E hivatalos tesztje Valenciában. A mezőnyben nagy változások történtek az előző szezonhoz rajtjához képest. A konstruktőri bajnokság első három helyezettje nem változtatott, a Techeetah, a Nissan és a Mercedes is változatlan felállással vág neki az első világbajnoki szezonnak. Hátrébb azonban akadtak mozgások bőven. Rendhagyó módon […]
A Formula E is használhatja majd Monte-Carlo teljes vonalvezetését a jövő évi Monaco ePrix során. Ez lesz az első alkalom, hogy azonos pályán mennek majd az F1-gyel. Bár az elektromos sorozat több F1-es helyszínen is versenyzett már, mint például Monaco, vagy a mexikóvárosi Autodromo Hermanos Rodriguez, egyszer sem mentek ugyanazon a vonalvezetésen, mint a királykategória. […]
A Mercedes FE pilótája, Stoffel Vandoorne nem szeretné látni a berlini pálya új vonalvezetéseit, és reméli, ez majd még kiszámíthatatlanabbá teszi a végjátékot. A Formula E nemrég jelentette be, hogy egy nagy fináléval, kilenc nap alatt hat futammal fogja zárni az idei szezont a berlini Tempelhof repülőtéren. Ezt három dupla versenyre osztják majd le, és […]