Nasser Al-Attiyah, a jelenlegi Dakar Rally bajnok úgy véli, hogy Fernando Alonso jövőre is visszatér, miután jó benyomásokat szerzett, sőt, szeretné, ha Jenson Button is csatlakozna. Alonso jelenleg az első Dakar raliján vesz részt a Toyotával, és csapattársa Al-Attiyahnak, akit lenyűgözött az „újonc” sebessége. A második napon szerzett két órás hátránya miatt a spanyol csak […]
Carlos Sainz 100. Forma-1-es futama lesz az austini, így igazán különleges hétvége elé néz. A spanyol élete legeredményesebb szezonját teljesíti, jelenleg a 7. a bajnokságban, igaz legutóbb csak 13. lett Mexikóban. Most abban reménykedik, hogy Austinban, a 100. versenyén visszatér a pontszerzők közé. „Az Amerikai Nagydíj nagyon különleges lesz számomra, a 100. rajtomat fogja jelenti […]
Lando Norris egyike a legbarátságosabb arcoknak a paddockban, de elárulta, hogy nem akar már sokáig a kedves fickó szerepben tetszelegni, hanem átvenné a McLarennél a vezető szerepet. Erre pedig jó alapjai vannak, hiszen a pályán, és azon kívül is bizonyított. A McLaren újonca 35 pontot gyűjtött eddigi bemutatkozása során, amelynek is köszönhetően a csapata negyedik […]
A McLaren és az olasz Lukoil olajvállalat közötti egyeztetések megrekedtek, állítja a Championat. Korábban volt olyan hír, hogy a Petrobras helyére érkezne a brit csapathoz az új támogató, miután a jelenlegi szerződést felbontatta a brazil elnök, Jair Bolsonaro. Ennek ellenére a Petrobras logói továbbra is ott voltak a McLaren autóin Mexikóban. A csapatfőnök Andreas Seidl […]
Max Verstappen apja szerint a Red Bullnál versenyző fiacskája jobban tette volna, ha nem mond semmit a sárga zászlós esetről, miután Valtteri Bottas ütközött Mexikóban az időmérőn. Mint az ismert, szóban is megerősítette a 22 éves Max, hogy nem lassított az incidens után, és annyit üzent a FIA-nak, hogy akkor töröljétek a körömet. Verstappen azonban […]
Mattia Binotto a Bildnek nyilatkozott Mexikóban, és eszerint Mick Schumacher jövőre még nem léphet a Forma-1-be. Úgy tűnik, hogy meghozta a döntését a Ferrari versenyzői akadémiája köszösen a 20 éves pilóta menedzsmentjével, így Schumacher egy újabb szezont tölthet a Formula 2-ben. Két egyértelmű oka van ennek: egyrészt a fiatal német pilóta a 12. helyen áll […]
Több versenyző kiállt Lewis Hamilton korábbi környezettudatos megjegyzése mellett. A brit pilóta nagy port kavart a hetekkel ezelőtti posztjával, amiben a veganizmusra és a környezetvédelemre próbálta még jobban felhívni a figyelmet. Az ötszörös világbajnok egy időre el is tűnt platformról, majd pár nappal később újult erővel kezdte meg a harcot bolygónk megmentése érdekében. Azóta Hamilton […]
A mezőny nagy része már megérkezett Mexikóba, és az időjárás-jelentések szerint az eső is csatlakozni fog hozzájuk ezen a hétvégén. A leszorítóerőt még száraz pályás körülmények között is elég nehéz megfelelően előidézni a pályán, nemhogy esőben, ám a meteorológusok számításai alapján ezzel a kihívással is meg kell birkóznia a Száguldó Cirkusznak. Az előrejelzések szerint a […]
Az Alfa Romeo női tesztpilótája, Tatiana Calderon bemutatkozik a Porsche Szuperkupában, a Mexikói Nagydíj hétvégéjén. A 26 éves versenyzőnő egyébként a Formula 2-ben versenyez idén, de ez a bajnokság nem kíséri el az F1-et Mexikóba, így a kolumbiai versenyzőnő ráér porschézni. Calderon a Team Project 1 színeiben áll majd rajthoz a bajnokság szezonzáró hétvégéjén. Így […]