Általában idén a rossz teljesítmény miatt vették elő Daniel Ricciardo nevét, a Mexikóvárosi Nagydíjon azonban egy 10 másodperces büntetés ellenére autózott össze egy hetedik helyet. A McLaren ausztrálja közepesek rajtolt, majd az elnyújtott kiállást követően lágyakon vadászta le a komplett középmezőnyt, és végzett csapattársa Lando Norris előtt is. Közben Yuki Tsunodával történt koccanása miatt kapott […]
Az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly a Mexikóvárosi Nagydíjon is kihúzta a gyufát a versenyirányításnál, ezúttal a Lance Stroll ellen elkövetett manőver miatt. A francia éppen Lance Strollt előzte, amikor „elhagyta a pályát, és ezzel előnyre tett szert”. A versenyben kapott is egy 5 másodperces büntetést és egy büntetőpontot utána. Még így is enyhébbik büntetést kapta, […]
Austinban kipróbálták, az FIA nem engedélyezte, ennek ellenére a Mercedes Mexikóvárosban ismét beveti a megosztó első szárnyat. A csillagosok egy kérdéses aerodinamikai megoldással érkeztek meg az Egyesült Államokba, amit végül nem használtak. Közben ellenfeleik is kételyeket fogalmaztak meg az új első szárnnyal kapcsolatban, ez is közrejátszhatott a döntésben. Akkor úgy nyilatkoztak, az FIA-val folytatott egyeztetés […]
A hazai győzelem kétségtelenül álom lenne Sergio Pérez számára, ehhez azonban le kell győznie a rekordra hajtó csapattársát, a friss bajnokot is. Max Verstappen kijelentette, hiába jó a viszony közte és csapattársa között, nem adná oda a mexikóinak a győzelmet. Mindezt annak ellenére, hogy már mindkét bajnoki cím sorsa eldőlt. https://racingline.hu/forma-1/verstappen-biztosan-nem-segiti-gyozelemhez-perezt-mexikoban/2022/10/27/ Mint kiderült, Péreznek sem […]
Többszörös fellebbezés követte az austini versenyt, aminek csak a következő héten lesz vége. Alonso tükrét a Haas óvta meg, míg az Alpine meg a Haas óvását kezdte ki. Mivel idén Kevin Magnussent háromszor is kiintették fekete-narancs zászlóval, a Haas nem találta fairnek, hogy az Alpine lifegő tükörrel engedte ki Alonsót a baleset után. A francia […]
Miután a Monacói Nagydíj óta Pérez nem tudja felvenni a tempót csapattársával, Pérez a hazai versenyére, és a jövő évre koncentrál. Év elején még úgy tűnt, a mexikói is bajnoki esélyes lehet, utána azonban a fejlesztések inkább Max Verstappennek kedveztek. „Fontos számomra, hogy jól fejezzem be az évet, és versenyeket nyerjek.” – nyilatkozta Pérez a […]
Mexikóvárosban indulhat majd el a Formula E új érája, a Gen3-as autókkal jövő januárban, miután a Közép-amerikai helyszín leválthatja az eddigi állandó szezonnyitó helyszínt, Szaúd-Arábiát. A The-Race beszámolója szerint a sorozat számára már nem ismeretlen Autodromo Hermanos Rodriguez versenypálya nevével kezdődhet majd a 2023-as versenynaptár. A jövő évi versenynaptárt tervezetet majd a jövő hónapban esedékes […]
A mai napon hivatalossá vált a W Series 2022-es versenynaptára. A női versenyzők 3 különböző kontinensen fogják összemérni a tudásukat, 8 különböző versenypályán. A szezon a május 6-8-án veszi majd kezdetét Miamiban, ami az idei szezonban fog majd bemutatkozni a Forma-1-ben is. Ezt követően Európába vezet a hölgyek útja, ahol Barcelonában, Silverstone-ban, Le Castellet-ben és […]
A bajnokaspiránsok csapattársai jelentős szerepet játszanak majd a 2021-es év döntő utolsó öt futamán. Ez a véleménye a korábbi F1-es pilóta, Timo Glocknak, aki szerint a Red Bull-os Max Verstappen jobb helyzetben van, mint a címvédő, Lewis Hamilton. Nemcsak azért, mert a hollandnak 12 pont az előnye a Mercedes hétszeres világbajnokával szemben, hanem mert számíthat […]