Miután Michael Masit menesztették a versenyigazgatói posztról, ezt a feladatkört idén már két fő látja el, Niels Wittich és Eduardo Freitas. A 2022-es szezon első öt futamára Wittich volt beosztva versenyigazgatónak, Freitas pedig helyettesnek. Utóbbi azonban a WEC-ben is feladatot lát el, így az eredeti terv nem mindig valósul meg. Freitas kihagyta a szezonnyitó bahreini nagydíjat, […]
Több versenyző is értetlenül áll azelőtt, hogy az F1 versenyigazgatója nem rendelte el a miami pálya biztonságosabbá tételét Carlos Sainz pénteki balesete után. Az eredmény Esteban Ocon eddigi karrierjének legnagyobb becsapódással járó bukása lett. Nemcsak a miami pálya aszfaltjával, hanem 13-as kanyar mellett található betonfallal sincsenek kibékülve a pilóták, akik közül többen értetlenül állnak az […]
Jenson Button támogatta az FIA-t az ékszerekre vonatkozó tilalom miatt, amely a Miami Nagydíjon ismét téma lett. Az FIA az ékszer- és fehérnemű-ellenőrzéseket is beiktatta a verseny előtti rutinfolyamataiba, annak ellenére, hogy a szezon elején a versenyigazgató, Niels Wittich kezdeti emlékeztetője is már visszatetszést váltott ki. Sebastian Vettel szerint Lewis Hamilton került a célkeresztbe, a […]
Nem hagyja annyiban az FIA a pilóták által viselt ékszerekre és tűzálló alsóneműre vonatkozó szabályok betartatását, és ismét lépett az ügyben. Mostantól a csapatok is felelősek azért, hogy versenyzőjük öltözéke szabályos legyen. Miután az Ausztrál Nagydíjon több pilóta is értetlenül állt Niels Wittich, az F1 idei szezontól kinevezett egyik új versenyigazgatójának ékszerekre és tűzálló alsóneműkre […]
Úgy tűnik, mégsem lesz szüksége beugró versenyigazgatóra a Forma-1-nek az első Miami Nagydíjon, sajtóhír szerint ugyanis az Emilia Romagna Nagydíj után pozitív koronavírus-tesztet produkáló Niels Wittich ott lesz a szezon ötödik versenyén. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, az imolai versenyhétvége után a tavalyi abu-dzabi botrányt követően leváltott Michael Masi helyére érkező mindkét versenyigazgató elkapta […]
Nehéz helyzetbe kerülhet az FIA a soron következő futam előtt, sajtóhírek szerint ugyanis az F1 mindkét versenyigazgatója, Niels Wittich és Eduardo Freitas is elkapta a koronavírust. Több forrás, köztük a RacingNews365 is arról számolt be, hogy a Forma-1 idei szezontól kinevezett két versenyigazgatója, Niels Wittich és Eduardo Freitas is koronavírusos lett, részvételük így kérdésessé vált […]
Toto Wolff szerint nem érdemes csatába bocsátkozni az ékszerviselés kapcsán Lewis Hamiltonnal. Neils Wittich leporolta a 2005-től érvényben lévő szabályt, és emlékeztette rá Ausztráliában a versenyzőket. A regula alapján a pilóták, amíg autóban ülnek nem viselhetnének piercinget és ékszereket. Ezen felül tűzvédelmi szempontok alapján az alsóneműket is megvizsgálná az FIA. Melbourne-ben meglepődve konstatálták az új […]
Érdekes bekezdésre bukkanhatunk Niels Wittich, az F1 Ausztrál Nagydíjon szolgálatot teljesítő versenyigazgatójának szokásos versenyhétvége előtti jegyzetében. A német szakember a Nemzetközi Sportkódex azon cikkelyét emelte ki, amely a tiltja a testékszerek és nyakláncok viselését a nagydíjak alatt. Több pilóta ugyanis eddig fittyet hányt erre. „Ékszerek viselése testpiercing vagy fém nyakláncok formájában tilos a verseny alatt. […]
Múlt héten kiderült, hogy az F1 korábbi versenyigazgatóját, Michael Masit áthelyezik FIA-n belül, és nem lesz tovább versenyigazgató. Ennek oka a tavalyi szezonzárón hozott vitatott döntése, mely hatással volt a bajnokság végkimenetelére is. Masi helyére Niels Wittich és Eduardo Freitas került, akik felváltva látják majd el a versenyigazgatói feladatokat, míg Herbie Blash vezető tanácsadóként tevékenykedik majd. De […]