Félig fedett pályán tér vissza Londonba a Formula E mezőnye. A két szakaszt meredek szintkülönbség választja majd el egymástól, de nemcsak ezért lesz különleges a hétvégi két verseny… Világpremiernek is tekinthető, hogy kinti-benti pályán fognak elektromos világbajnoki futamot rendezni. Korábban is volt kisebb fedett rész, például a monacói alagútban vagy a Tempelhof repülőtéren, itt azonban […]
Nissan pilótája, Oliver Rowland bejelentette, nem marad jelenlegi csapatánál, hanem egy másik alakulathoz csatlakozik a Gen2-éra utolsó évére. Az egyszeres futamgyőztes visszatér ahhoz a csapathoz, akiknél bemutatkozott: 2015-ben Nick Heidfeld helyén, a Mahindránál kapott lehetőséget a Punta del Este E-Prix idejére. Akkori 13. helyét azóta bőven megjavította, 2018-ban Alexander Albon helyén – akit utolsó pillanatban […]
A Nissan versenyzője, Oliver Rowland reméli, hogy a Mercedes nem lesz olyan domináns a Formula E-ben is, mint amilyen a Forma-1-ben. Mondta ezt az után, hogy a szezon első Formula E versenyét, tegnap, a Mercedes versenyzője, Nyck de Vries nyerte. De a verseny előtt is megnyerte mindkét szabadedzést, és övé volt a pole pozíció is. […]
November 28-án kezdődött, és december 1-jén ért véget a Formula E hivatalos tesztje Valenciában. A mezőnyben nagy változások történtek az előző szezonhoz rajtjához képest. A konstruktőri bajnokság első három helyezettje nem változtatott, a Techeetah, a Nissan és a Mercedes is változatlan felállással vág neki az első világbajnoki szezonnak. Hátrébb azonban akadtak mozgások bőven. Rendhagyó módon […]
A Nissan e.dams csapat megerősítette, hogy a következő szezonban is Sebastien Buemi és Oliver Rowland fog náluk versenyezni a Formula E-ben. A svájci és a brit pilóta is remek teljesítményt nyújtott az elektromos széria hataodik szezonja során – amit végül Antonió Félix da Costa nyert meg. A Nissan végül jó eredményeiknek köszönhetően a második helyet […]
Oliver Rowland tökéletesen kontrollálta az ötödik berlini versenyt és végül megszerezte pályafutása első és a Nissan idei első győzelmét a Formula E-ben Robin Frijns és René Rast előtt, akik az utolsó körben vette el a harmadik helyet André Lotterertől. A Nissan britjének végig 1 százalékkal több energiája volt, mint a mögötte autózó Frijnsnek. Rowland végig […]
A BMW-s Maximillian Günther nyerte a Formula E szuper szezonzárójának harmadik versenyét Berlinben. A német fiatalnak sikerült megelőznie a regnáló bajnok Jean-Éric Vergnet és a verseny végén kivédekeznie Robin Frijns támadását az első helyért. Jerome d’Ambrosi fantasztikusan kapta el a rajtot és azonnal meg is előzte Günthert az egyes kanyarban. A kettejük csatája miatt Vergne […]
Lewis Hamilton minden egyes alkalommal szereti elmondani a véleményét, ha a világ fejlődéséről van éppen szó. A Mercedes brit versenyzője számára rendkívül fontos az emberek egyenlősége és az állatok jogai, azonban Oliver Rowland kételkedik abban, hogy Hamiltont tényleg őszintén érdeklik-e ezek a dolgok vagy sem. A brit versenyző – aki jelenleg a Nissan e.dams csapatánál […]
A Nissan e.dams is felfedte a festést, amit majd az idei szezonban fognak használni a Formula E-ben. A francia-japán istálló egy piros, fehér, fekete színkombinációt fog használni az IM02 Formula E autóján. A festést a japán kultúra egyik legfőbb eleme, a kimonó ihlette, ami a hosszú életet és a szerencsét szimbolizálja. „Közvetlenül a második szezonunk […]