Sebastian Vettel bejelentette, az orosz-ukrán háború miatt nem hajlandó rajthoz állni Szocsiban. Háborúra ébredt a világ, ugyanis Vlagyimir Putyin megkezdte a hadműveletet Ukrajna ellen. Már nemcsak a szakadár területekre vonultak be a katonák, az ország egész területét célba vették. Az F1 is kiemelt figyelmet szentel a történéseknek. A Haas kivonta versenyzőjét és csapatfőnökét a sajtótájékoztatóról, […]
Nikita Mazepin alábecsüli az új orosz-ukrán konfliktus Forma-1-re gyakorolt hatását. Korábban már beszámoltunk arról, hogy az F1-es hivatalnokok figyelik a helyzetet, amely csak igazán most eszkalálódott az orosz erők teljes körű inváziójáról szóló hírek után. Az Orosz Nagydíjnak otthont adó Szocsihoz hasonlóan Ukrajna is közel fekszik a Fekete-tengerhez, ami felveti annak a lehetőségét is, hogy […]
Daniel Ricciardo és Nicholas Latifi szeretne hazai közönség előtt versenyezni idén. Az elmúlt két évben már jól megszokott helyszínek kerültek ki a körforgásból a koronavírus-járvány miatt. Japán, Szingapúr és Melbourne már egy ideje vár arra, hogy ismét fogadhassa a száguldó cirkuszt. Idén úgy tűnik, hogy ez a kívánságuk teljesülhet majd. Daniel Ricciardo nagyon szeretné újra […]
Fred Vassuer szerint már csak a múltban történt hasonló eset miatt is meg kellett volna büntetnie Lando Norrist a versenybíráknak az Orosz Nagydíj során. A vitatható eset az 53 körös verseny végén történt meg a McLaren brit pilótájával, amikor az eső intenzitása már elég nagy volt. Norris próbált kint maradni a száraz pályás gumikon, azonban […]
Damon Hill erősen kritizálta Valtteri Bottas, amiért finn pilóta szinte egyáltalán nem tanúsított ellenállást Max Verstappennel szemben az Orosz Nagydíj során. A Red Bull holland pilótája a motorcseréje miatt az utolsó helyről rajtolhatott csak Szocsiban. Azonban a Mercedes egy nem várt erőforrásproblémát észlelt Bottas friss hajtásláncában már az időmérő előtt, ami miatt a versenyre inkább […]
A versenyt az utolsó körökben elveszítő Norris két napot töltött a McLaren szimulátorában, hogy megértse, mi vezetett a rossz döntéshez. A McLaren brit pilótája magabiztosan vezette az Orosz Nagydíjat a verseny középső szakaszában, de után a száraz pályás gumikon rajtavesztett, és nemcsak a későbbi nyertes Hamilton ellen. „Természetesen sok dolgot tanultam: magamról, hogy mit csinálnék […]
Az Orosz Nagydíj esőkáoszának egyik legnagyobb vesztesen Charles Leclerc volt, aki saját elmondása szerint „jobb munkát is végezhetett volna versenyzőként”. A monacói pilóta ezzel segíthette volna nagy mértékben a Ferrarit, hogy a zuhogó esőben a helyes döntést hozzák meg. Az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto elismerte, hogy ők hibáztak Leclerc-nél és részben a csapat „fáradtságának” […]
A Forma-1 szurkolói gyakran hangoztatják azt, hogy Lewis Hamiltonnak rengeteg alkalommal volt már szerencséje a pályafutása során. Azonban az ex-F1-es Damon Hill szerint 2021-ben a szerencse nem a hétszeres világbajnok brit pilóta, hanem sokkal inkább Max Verstappen oldalán áll. Ugyan a Red Bull holland pilótának is voltak balszerencsés pillanatai az idei szezon során (Bahreinben nem […]
Valtteri Bottas Max Verstappen „agymosó” taktikájának áldozata lehetett a múlt vasárnapi Orosz Nagydíj előtt, állítja David Coulthard. Sokakat meglepett, hogy a Red Bull holland versenyzője milyen könnyedén utasította maga mögé Lewis Hamilton csapattársát Szocsiban – miközben a Mercedes a pletykák szerint stratégiai okokból küldte a rajtrács végére Bottast motorcserével, hogy akadályozza a szintén hátulról induló […]