Sajtóhírek szerint a DTM jövő évi harmadik futamát az újonnan befejezett Igora Drive versenypályán rendezik majd meg. Amikor két héttel ezelőtt bemutatták a DTM jövő évi versenynaptárát, az tartalmazott még egy üres helyet. A harmadik – egyelőre titokzatos – hétvégére az előzetes tervek szerint május végén kerül majd sor. Sok helyszínt hoztak hírbe a versennyel, […]
Hamarosan lehet orosz istálló is a Forma-1 mezőnyében, állítja egy kormányminiszter. Szocsiban Oroszország kereskedelmi és ipari minisztere, Denis Manturov a Ria Novosti hírügynökségnek erről ennyit nyilatkozott: „Azt hiszem, hogy lesz orosz csapat. Már nem kell sokáig várni. Hogy mikor? Erről egyelőre csak gondolatok léteznek.” A héten Jean Todt, a FIA elnöke elmondta, hogy nem érkezett […]