George Russell szerint új csapata a Williams annyira le van maradva a mezőny mögött, hogy a versenyhétvégéket gyakorlatilag tesztelésnek szánják. A helyzet már kritikus volt az előszezoni tesztek alatt is Barcelonában, és Ausztráliában is feltűnés mentes volt a jelenléte a Williams autóknak. Russell és csapattársa Robert Kubica is az egész hétvégén csak szenvedtek, mivel az […]
A Williams bejelentette, hogy technikai igazgatójuk, Paddy Lowe „személyes okok miatt szabadságra megy”. Miután a Williams 2019-es konstrukciója két és fél nap csúszással érkezett meg a barcelonai téli tesztekre és még a teljesítménye is hagy kívánnivalót maga után, sokan Lowe távozását kezdték pedzegetni. Habár Lowe saját elmondása szerint nem tartotta bizonytalannak pozícióját a csapatnál és […]
Utolsó volt a Williams 2018-ban, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az egykoron legendás brit csapat ugyanott is marad, hiába volt némi remény. A szombatra tervezett filmezős napjukat törölni kellett, majd bejelentették, hogy nem tudnak csatlakozni a többi kilenc istállóhoz hétfőn a hivatalos szezon előtti első teszthétre. Claire Williams ennyit árult el a sanyarú helyzetükről: […]
A tavalyi év eléggé lesújtó volt mind a Williamsnek, mind a csapat szurkolóinak egyaránt. A tavalyi évadban ugyanis a grovei istálló mindössze hét pontot gyűjtött a szezon során, a konstruktőri bajnokságot pedig az utolsó helyen zárták. A csapat egykori főszponzora, a Martini már nem fogja tovább támogatni a csapatot. Azonban a csapat a ROKiT személyében […]
A Williams technikai vezetője, Paddy Lowe úgy látja, hogy nem valószínű, hogy lehet kiskapukat találni a 2019-es szabályok esetében. Ugyan a nagy változások 2021-re várhatók, már idén is eszközöltek pár szabálymódosítást annak reményében, hogy talán növekszik majd az előzések száma és izgalmasabb verrenyeket láthatnak majd a nézők. Így például módosulnak az első és hátsó szárnyak […]
A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe úgy véli, hogy a csapat 2019-es újonca, George Russell nagyon sok hasznos dolgot tanult akkor, mikor a Mercedesnél figyelhette, miként dolgozik Lewis Hamilton. Russell ugyanis a Mercedes versenyzőnevelő programja okán közvetlen közelről figyelhette a bajnok csapat működését. Lowe szerint Russell profitálni tud ezekből a megfigyeléseiből. „Szerintem ez igazán értékes […]
A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint Robert Kubica karsérülése már nem tényező a versenyzésével kapcsolatban, bár hozzátette, hogy mikor a lengyel versenyző 2017-ben először ült vissza Forma-1-es autóba, még nem állt készen egy versenyzői ülésre. A lengyel kedvenc tavaly már a Williams közvetlen közelében töltötte a szezont, idén pedig már versenyezői ülést kap, a […]
Paddy Lowe a Williams technikai igazgatója, aki korábban a Mercedesnél is dolgozott úgy gondolja, az Ezüst Nyilak nem veszítették el a motivációjukat, továbbra is az a céljuk, hogy sikereket érjenek el a Formula 1-ben. A Mercedes idén is a bajnoki címét akarja besöpörni, és az egykori technikai igazgatójuk úgy látja, minden esélye meg van a […]
A Williams teljesen új versenyzőpárossal várja a 2019-es szezont, mivel Lance Stroll a Racing Pointhoz igazol, helyére George Russell érkezik, Szergej Szirotkin pedig Robert Kubica érkezése miatt távozik. A csapat technikai vezetője, Paddy Lowe azonban nagyon sajnálja, hogy nem tudták megtartani Szirotkint. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az újonc éve volt, és nagyszerű csapatjátékos volt.” […]