Rémálom szerűen kezdődött az idény az egykor szebb napokat is megélt brit istálló számára. Lance Stroll és Szergej Szirotkin rendre a mezőny hátsó régiójából rajtol, és a futamokon is a mezőny végén érnek célba, jelenleg pedig – egyedüli csapatkánt – pont nélkül állnak. A grove-i csapat teljesen új irányt vett az autó tervezésénél, emellett pedig […]
Paddy Lowe egyetértett az Ausztrál Nagydíj versenybíráinak döntésével, akik még az időmérő kezdete előtt háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották a helyi kedvenc Daniel Ricciardót. Ricciardo az ötödik helyet szerezte meg az időmérőn, ám rajtbüntetést követően hazai versenyét csak a nyolcadikról kezdhette meg, miután az egyik szabadedzésen nem lassított le kellőképpen a piros zászló alatt, valamint két büntetőpontot […]
A Williams csapat új embert igazolt, méghozzá a McLaren egykori főmérnökét, Doug McKiernant. A grove-i csapatnál ugyanebben a pozícióban dolgozik majd. McKiernan a csapat technikai vezetőjének, Paddy Lowe-nak jelent majd. McKiernan F1-es karrierje 1999-ben indult a McLarennél, mint aerodinamikai elemző. A wokingiaknál töltött idő alatt fő aerodinamikussá, majd az aerodinamikai részleg főnökévé, végül főmérnökké léptették […]
Valtteri Bottas tejes versenyszimulációt teljesített – persze szimulátoron – a Haloval felszerelt Mercedesszel, és elmondása szerint nem volt zavaró az idén debütáló pilótafülke védő rendszer. Több versenyző aggodalmát fejezte ki korábban a Halo kapcsán, hogy vajon fognak-e látni tőle rendesen, illetve a mérnököket is kihívás elé állította a 2018-tól kötelező elem. Bottasnak azonban nem okozott […]
A téli szünetben a Williams dolgai uralták a híreket, hiszen míg a fél világ abban reménykedett, hogy leigazolják Robert Kubicát, addig végül januárban Szergej Szirotkint jelentette be a csapat. Arról is szóltak a pletykák, hogy a pénzügyi nehézségek miatt jelentős csúszásba kerültek, sőt a törésteszteken se mentek át elsőre, mégis összekapták végül magukat, és ma […]
Paddy Lowe kiállt a Williams csapat pilótái mellett, mondván ez a felállás sokkal inkább egy „befektetés”, mintsem egy „szerencsejáték”. A brit istálló kritikák kereszttüzébe került, miután a komoly támogatói háttérrel rendelkező Sergey Srotkint választotta második pilótának Robert Kubica helyett. Csapattársa, a szintén komoly pénzügyi háttérrel rendelkező Lance Stroll lesz. Ketten együtt pedig 41 évesek, amivel […]
Groveban is elárulták végre, hogy mikor mutatják be az FW41-est, amelyet a 2018-as szezonban vet be a Williams. A londoni bemutató február 15-én lesz, és ez lesz az az autó, amelyen már teljes egészében dolgozhatott Paddy Lowe, aki tavaly márciusban csatlakozott a csapathoz. Lowe elárulta, hogy Williamsen láthatóan lényeges változások lesznek a kulcsfontosságú területeken, és […]
Nemrég számoltunk be a hírről, miszerint a Forma-1-es Bizottság úgy döntött, hogy 2019-től különválasztják a versenyautóra és a versenyzőre vonatkozó minimumtömeget. Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója üdvözli a szabályváltoztatást, miután hosszú évek óta fennálló problémát sikerül ezzel megoldaniuk. Az elmúlt években egyre nehezebbek lettek a versenyautók, sőt az idei szezonban a halo bevezetése miatt is nő […]
Robert Kubica egyike lehet azoknak, akik versenybe szállhatnak a Williams 2019-es versenyzői üléséért. Ezt nem más állítja, mint a brit csapat technikai igazgatója, és részvényese – Paddy Lowe. Ő nem bánja, hogy egy sor teszten kellett a lengyelnek bizonyítania a képességeit, még ha végül csak a csapat tesztpilótája lett az idei évre. Az orosz Championatnak […]