Laurens Vanthoor, a SSR Performance versenyzője nem büntetés, betegség, eltiltás vagy egy másik verseny okán tekint el a szezonzárón való részvételtől, hanem márkája, a Porsche cserélte le. A belga pilóta eléggé nehézkes éven van túl, rajta kívül mindkét márkatárs nyerni tudott, míg ő a dobogóra sem fért fel. Thomas Preining legutóbbi győzelme után valós eséllyel […]
Bár mindkettőre volt esély, sem a Porsche, sem a Glickenhaus nem indul Bahreinben, az Endurance Világbajnokság (WEC) idei utolsó futamán. A WEC szabályváltoztatásának értelmében, minden 2023-ban induló LMDh autó részt vehetett volna az idei utolsó versenyeken. Az érkező márkák közül a Porsche áll a legjobban a fejlesztéssel, végül azonban ők is elvetették az ötletet, hogy […]
„Kettős ügynök” lesz jövőre a Porsche gyári pilótája, André Lotterer, aki a Hypercar program mellett marad az elektromos sorozatban. A stuttgarti márka az Endurance Világbajnokságra csoportosította át a belga-német versenyzőt, és közben megszerezték Antonio Félix da Costa szolgálatait. Lotterer erre a Porsche új ügyfélcsapatához, az Andrettihez szerződött le. A csapat egyben azt is megerősítette, hogy […]
Míg az F1-es projekt bejelentésre került, az Audi egy másik dologról is véglegesen nyilatkozott a spái bejelentést követően. Már márciusban, egy számítógépes grafika után talonba került az Audi LMDh projektje, amíg kiderül, mi lesz a Forma-1-es tervekkel. Most már elhatározták magukat, de a részletekre még nem derült fény. Hiába készültnek fel az Audi gyári pilótái […]
2023-ban robbant nagyot a WEC legmagasabb kategóriája, ugyanis nem kevesebb, mint három Hypercar gyártó biztosan érkezik az új LMDh autókkal. A jelenlegi állás Két Toyota, itt kezdődik a sor, ehhez kétség sem férhet. Aztán két Peugeot, hiszen Monzában már bemutatkoztak. Az Alpine továbbra is szabadkártyát kapott, hogy a LMP1-es autóval induljanak még a 2023-es szezonban. […]
A Porsche és a Cadillac GTP autói első alkalommal voltak egyszerre a pályán, a helyszín pedig nem volt más, mint Sebring. A Porsche 963-as és a még név nélküli Cadillac GTP egy többnapos teszten vesz részt Sebringben, ami a német gyártó első fellépését jelenti az új autóval amerikai földön, a Cadillac gépe pedig az első […]
Az idei LMP2-es Le Mans-i győztes JOTA lép majd feljebb, a Hypercar mezőnybe, miután a Porsche LMDh autóját szerezték meg a 2023-as szezonra. A brit csapat jelenleg két autóval erősíti a WEC LMP2-es mezőnyét, és vezetik a bajnokságot is féltávnál. Ezzel a bejelentéssel már biztos, hogy három Porschéval is bővül a Hypercar kategória, hiszen a […]
Matt Kurdock technikai igazgató elmondása szerint az IMSA azon dolgozik, hogy „megújítsa” a jövőre debütáló GTP kategória BoP-ját. A WeatherTech SportsCar Championship új, 2023-ra tervezett GTP osztálya mindkét formula számára nyitott lesz, bár az első szezonban kezdetben várhatóan csak az LMDh szabályrendszer szerint épített autók fognak szerepelni, az Acura, a BMW, a Cadillac és a […]
Miután a WEC lehetőséget nyújt a jövőre bemutatkozó LMDh autók idei kipróbálására, a Porsche a tesztektől függően már a bahreini szezonzárón rajthoz állna. A nemrég élőben, Goodwoodban is bemutatott Porsche 963 LMDh jövőre a WEC és az IMSA mezőnyében is szerepel majd. Nem kevesebb, mint hat pilótával próbáltatnák ki az autót versenykörülmények között a világbajnokság […]