Lando Norris ‘titkos üzenetet’ juttatott el a Red Bull motorhome-jába a futam előtt. Az időmérő után Helmut Marko azért haragudott meg a 21 éves pilótára és alkulatára, mert szerinte szándékosan akadályozták Max Verstappent a gyors körén. Norrisban és a wokingiakban viszont nem volt rossz érzés a másik fél iránt, így egy kis csínytevésre szánták el […]
Lance Stroll autójára kerültek fejlesztések Portugáliában, míg Sebastian Vettel egyelőre a régebbi specifikációval körözget. A német versenyző pénteki napja nem sikerült jól, minek kapcsán elmondta, hogy még nem igazán barátkozott meg az AMR21-el. Ugyanakkor a négyszeres világbajnok azt is elárulta, hogy csapattársa már az új fejlesztésekkel felszerelve teljesíti a programot. ,,Némileg különböző specifikációval megy a […]
Helmut Marko nem találta sportszerűnek azt, ahogy Lando Norris és Sebastian Vettel „feltartotta” Max Verstappent. Az időmérő utolsó szakaszában, a második gyors körét futva a holland pilóta a McLaren brit és az Aston Martin német versenyzője mögé ért. A wokingi istálló még rá is szólt Norrisra, hogy ne juttassa előnyhöz a közeledő ellenfelet. Verstappen viszont […]
George Russell a Portugál Nagydíj időmérőjén majdnem bejutott a Q3-ba, mindössze 57 ezreddel maradt le a legjobb 10-ről. Ezzel újabb, elég jó lehetősége adódhat, hogy végre megszerezze az első pontjait a Williamsszel. Meglepő, hogy a legjobb eredményét úgy érte el Russell, hogy előzetesen még a Q2-be jutást is nehéznek érezte. „Jó teljesítmény volt tőlünk, nem […]
A Mercedes idén először tudta megszerezni az első rajtsort, ám a Portugál Nagydíj időmérőjén nem a „megszokott” sorrend alakult ki a két ezüstnyíl között: Valtteri Bottas 7 ezredmásodperccel gyorsabb volt, mint Lewis Hamilton. Mindazonáltal a 100. pole-jára hajtó britet meglepte az eredmény. „Remek munka volt a csapattól és Valtteritől” – értékelt Hamilton. „Nem számítottunk az […]
Max Verstappen az időmérőt követően kiakadt a forgalomra Portugáliában. A holland pilótának volt azért némi esélye a Q3-ban a pole pozícióra. Első mért köre ugyanis jól sikerült, viszont olyan helyen szélesítette ki a pályát, ahol azt a versenyigazgatóság nem engedi, így búcsút inthetett az ideiglenes első helynek. Második próbálkozásra már nem sikerült olyan jó időt […]
Szeles idő fogadta a mezőnyt a Portugál Nagydíj időmérő edzésén. A Q1-ben a topcsapatok versenyzői közül Bottas volt az, aki először az élre állt, miután Hamilton körét törölték pályaelhagyás miatt. Az ezt követő körében pedig többször is hibázott a hétszeres világbajnok, így csak a 4. helyre tudott előtte lépni. Pérez kicsúszott a kavicságyba, de vissza […]
A pénteki szabadedzések után Max Verstappen azt a következtetést vonta le a teljesítményekből, hogy a Mercedes jelenleg előttük van. „Még javulnunk kell ahhoz, hogy versenyben legyünk a pole pozícióért.” – mondta Verstappen a Ziggo Sport-nak. „A Mercedes jelenleg jobban vezethetőnek néz ki, és Lewis még nem rakta össze a legjobb körét. Nem úgy, mint mi, […]
A Portugál Nagydíj harmadik szabadedzésén a két Haas lépett pályára elsőként. Az első mért kört Mick Schumacher teljesítette, majd nem sokkal utána meg is forgott, de nem törte meg az autót. Szokatlan eset miatt volt, közel féltávnál, virtuális biztonsági autós fázis: egy pirellis reklámtáblát kellett visszatenni a helyére. Az azonban nem derült ki, hogy versenyző […]