Ma Csing-hua megszerezte az első győzelmét Alfa Romeóval, a harmadik versenyén a Szlovákiaringnek. Mögötte Michelisz Norbert végzett a második helyen, és a dobogóra még a szintén olasz márkával versenyző Kevin Ceccon fért fel. Ahogy láthattuk az első versenyen is, Ma kilőtt a rajtnál, és már az első kanyarban átvette a vezetést, míg a poleból indult […]
A Münnich Motorsport kettőse, Néstor Girolami és Esteban Guerrieri sorrendben végeztek az élen, ezzel előbbi előnye az összetettben 12 pontnyira nőtt. Robert Huff indult ugyan az élről Girolami elől, míg a harmadik helyen Langeveld állt, miután Panis két helyes büntetést kapott a kapott az incidenséért Mehdi Bennanival a hétvége korábbi versenyén. Huff jól rajtolt, de […]
Ezen a hétvégén Marokkóban elrajtol a 2019-es WTCR szezon, többek között két magyar versenyzővel: Michelisz Norberttel és Tassi Attilával! Az alábbi táblázatban a szezon hivatalos nevezési listáját látjátok, alatta pedig egy szavazást arról, hogy kiknek szurkoltok, kiket kedveltek az idei mezőnyben. Természetesen a magyarokon túl, így összesen négy versenyzőre voksolhattok! Rajtszám Csapat Versenyző Autó 1 […]
2019-ben is a WTCR rajtrácsán lesz majd Tom Coronel, aki a belga Comtoyou Racinghez igazol, ahol Aurélien Panis lesz a csapattársa a DHL által rendesen kitömött holland versenyzőnek. A 46 éves pilóta Cuprát hajthat majd, és Rob Huffal karöltve ők ketten mondhatják el magukról azt, hogy még a WTCR előd szériájában, a WTCC-ben is folyamatosan […]
Mint az ismeretes, a WTCR rajongóinak új pontrendszerben kell már gondolkodniuk majd 2019-ben. Ezen szisztéma alapján már nem Gabriele Tarquini lenne a világkupa győztese, hanem Yvan Muller. A FIA Motorsport Világtanácsának a szentpétervári ülésén elfogadták az új szisztémát 2019-re, ami komoly változást eredményez a tavalyihoz képest, és elég komolyan befolyásolja majd a végeredményt, ahogy azt […]
Nagy meglepetésre Jean-Karl Vernay nyerte meg a WTCR első futamát Makaóban, megelőzve Rob Huffot, akinek minden esélye megvolt a győzelemre. Az Audi pilótájának először Huff Volkswagenjét, majd Yvan Müller Hyundaiát utasította maga mögé a győzelem érdekében. A rajtnál Vernaynak sikerült megelőznie Esteban Guerrieri Hondáját. Az argentin versenyzőnek volt a legkisebb végsebessége az egyenesekben, szóval nagyon […]
Yann Ehrlacher elmondta, hogy ezentúl „senkinek sem akar a barátja” lenni, miután a francia pilótát megbüntették a második futamon a Robb Huffal való ütközéséért. Ugyanakkor a francia pilóta Frédéric Vervisch-sel is szinte ugyanúgy ütközött össze, mint Huffal, azonban az Audinál versenyző, Vervischt a stewardok nem találták bűnösnek. Ehrlachernek egyelőre borzalmasan alakul a szezon második fele. […]
Suzukában a második futamon Rob Huff megszerezte a második győzelmét a szériában, Pepe Oriola és Michelisz Norbert előtt. Gabriele Tarquini ötödik lett, és ezzel vissza is vette a vezetést a bajnokságban. Huff már a rajtnál jól jött el, és nagyot küzdött a poleból induló Oriolával az első kanyarig, miközben mögöttük Bennani és Guerrieri csinálta a […]
Visszatértek az igazán hosszú nyári szünetből a FIA WTCR élmenői, és egy igazán kardinális kérdéssel foglalkoznak többen is: mégpedig hogy ki lesz a 2018-as bajnok, és miért. Ahogy azt már megszokhattuk idén, a széria poénra veszi a promóciót, és ebben nem restek használni a versenyzőiket sem. Most áltudományos matematikával, jóslással, és különféle próbákkal kísérleteznek a […]