Ma Qing Hua a belga Benjamin Lessennest fogja helyettesíteni a WTCR kínai fordulóin, tehát Ningboban és Wuhanban. A 30 éves kínai utoljára Makaóban indult még a WTCC-ben a Loeb Racing C-Elyséejével, de TCR-es tapasztalata is van, akkor Sanghajban egy Volkswagen Golf GTI TCR-t hajthatott a Teamwork Motorsportnál. Ma így nyilatkozott: „Igazán örülök annak, hogy versenyezhetek […]
Elképesztően nagy tömegbalesettel kezdődött a WTCR portugál hétvégéjének első futama, amit azonnal piros zászlóval félbe is szakítottak. Az első sorból induló két Volkswagenes csapattárs Rob Huff és Mehdi Bennani a rajt után után kanyarokon keresztül egymás mellett haladtak, majd összeértek. Huff nagy sebességgel a szalagkorlátnak csapódott, levegőbe emelkedett és eltalálta Bennanit, majd kigyulladt. A mögöttük […]
Jean-Karl Vernay egy majdnem tökéletes kört rakott össze, és az ideje 1:43.994 lett, ami egy tizeddel még jobb is, mint Huff tegnapi eredménye. Az időmérő edzés utolsó részében azonban csak három autót láthattunk a pályán, mert Esteban Guerrieri ki sem tudott hajtani a boxból, a felfüggesztése hibája miatt, Vervisch ugyan elindult, de technikai probléma miatt […]
Úgy ítélték meg Zandvoortban, hogy Michelisz Norbert a hibás ami a saját és Yvan Muller kiesését okozta az első versenyen. Emiatt a magyar versenyző tíz rajthelyes büntetéssel kezdheti meg a soron következő főfutamot. A BRC Racing Team versenyzője Yvan Muller Hyundai-jával a Hugenholzban akadt össze olyannyira, hogy Muller autója fent ragadt a palánkon, és csúnya […]
A következő versenyen Michelisz Norbert öt rajthelyes büntetést kap a Rob Huffal történt incidense miatt, ami a Nürburgring Nordschleifén történt a harmadik futamon. Akkor ütköztek, amikor Michelisz megpróbálta megelőzni Huffot egy késői fékezéssel a gyorsan emelkedő Ex-Mühle kanyarnál, majd megpördült a magyar pilóta, és mindketten kiestek. A BRC Racing Team és a Sebastien Loeb Racing […]
Thed Björk nyerte WTCR nürburgringi versenyhétvégéjének harmadik, egyben utolsó futamát. Björk a pole-ból rajtolt, és meg is tudta tartani vezető pozícióját a rajt után, míg Frédéric Vervisch követte őt, a harmadik helyre pedig feljött Yvan Muller, megelőzve Michelisz Norbit. A második futam győztese, Esteban Guerrieri is gyorsan felzárkózott Norbira, miután megelőzte Benjamin Lessennes-t. Később Guerrieri […]
Yvan Muller a rajtnál lepte meg a poleból induló Björköt, míg Michelisz tartotta a harmadik helyét, Rob Huff előtt. Gondok inkább a hátsó sorokban akadtak: a két Boutsen Hondás, Tom Coronel és Benjamin Lessennes egy kisebb ütközéssel kezdték a versenyt, Lessennes ennek következtében szélesre vett egy kanyart, majd ahogy visszajött, sikerült a Münnich Hondás Yann […]
Az elmúlt hétvégén nagy sikert ért el a M1RA, amely az FIA WTCR magyarországi fordulójában szabadkártyásként egy autóval indult. Nagy Dániel két világbajnok, Rob Huff és Yvan Muller közé ékelődve ért el második helyezést, amivel Michelisz Norbert után ő lett a második magyar túraautós, aki a világbajnokság és a világkupa történetében dobogóra állt. Az előttünk […]
A FIA WTCR hivatalosan is leleplezte a szériában indulók listáját, egy média napon, Barcelonában. Eszerint 25 autóval kezdődik meg a szezon, a következő hónapban, Marokkóban. Ugyan 26 versenyző szerepel ezen a listán, de miután a Boutsen Ginion Racing bejelentette, hogy Benjamin Lessennes helyettesíteni fogja a tavalyi sérüléseiből épp kilábaló portugál Tiago Monteiro-t, így csak 25 […]