Lassan már egy éve, hogy Robert Wickens az IndyCar poconói versenyén súlyos balesetet szenvedett. Lassacskán, de haladt a versenyző rehabilitációja, Instagramon rendszeresen megosztotta miként erősíti magát és próbál újra önállóan járni. Most azonban sajnos nem előrelépésről számolt be. „Ez a sérülés sok visszalépést hozott.” – írta Wickens Instagramon. „Karli Woods (Robert menyasszonya) és én nem […]
Robert Wickend tavaly augusztusban, az IndyCar poconói versenyén elszenvedett balesetének következtében súlyosan megsérült. Sokáig volt kórházban, gerincmerevítővel, tolószékben. Újra kellett tanulnia járni, de folyamatosan fejlődik, és a tegnap kiposztolt videója alapján már – bár nehézkesen, de menyasszonya, Karli Woods támogatásával -, de külső segítség nélkül fel tud állni, sőt már a szobabiciklit is elkezdte tekerni! […]
Mint az ismert, poconói balesete óta Robert Wickens kórházban van, rehabilitálódik. És bár küzdelmes, de egyre-egyre jobban van. A kanadai versenyző azonban a kórházi, kerekesszékes helyzeteben is igyekszik meglátni a jót, gyakran posztol a közösségi oldalakra humoros dolgokat. Legutóbb a Mint a Villám (Days of Thunder) című film egyik jelentét „forgatta újra”, ebben pedig barátnője, […]
Mint az ismert, Robert Wickens az IndyCar poconói versenyén szenvedett súlyos balesetet. Jelen állapot szerint épp újra tanul járni, komoly küzdelmek árán. Természetesnek és magának értetődőnek vesszük, hogy reggel felkelünk az ágyból, lábra állunk és járunk. Bele sem gondolunk, hogy valójában ez milyen nagy dolog, és mennyire örülni kell neki, hogy erre képesek vagyunk. Hát […]
Robert Wickens augusztusban, az IndyCar poconói versenyén szenvedett súlyos balesetet. A kanadai versenyző gerincvelő sérülést szenvedett. Wickens a közösségi médiában osztott meg videókat a napokban arról, hogy már kidobta a gerincmerevítőt, speciális segítséggel gyakorol lábra állni, és elmondta, hogy a koffein jó hatással van a rehabilitációjára. „Kávét iszom, mert a koffein megemeli a vérnyomást.” – […]
A súlyos balesete után sem mondott le arról Robert Wickens, hogy egy nap újra lábra álljon és tudjon menni. Mint ismert, a kanadai pilóta saját maga mondta el, hogy a balesete után mellkastól lefelé teljesen lebénult, ám számára az jelentheti a reményt, hogy ugyan a gerinc sérülései súlyosak, de gyógyíthatóak is egyben, vagyis ha az […]
Robert Wickens megerősítette a közösségi médián, hogy poconói balesetét követően deréktól lefelé lebénult. Wickens augusztus 19-én szenvedett hatalmas balesetet az IndyCar poconói fordulójában, és habár a sérüléslistát olvasva sejteni lehetett, hogy a kanadai nem fog egyhamar visszamászni a versenyautóba, egy Twitteren megosztott videóból kiderült, hogy az orvosok paraplégiát (=alsó végtagi bénulást) diagnosztizáltak. „Paraplégiásként ma megvolt […]
Mint az ismert, Robert Wickens az IndyCar poconói versenyén bukott nagyot, melynek következménye az lett, hogy megsérült többek között a gerince. Jelenleg rehabilitációját tölti és gerincmerevítőben, elektromos tolószékében „szórakozik” a kórház folyosóján. Nem bunkóságból írtuk, hogy „szórakozik”, hiszen egyáltalán nem szórakoztató az állapota, de a körülményekhez képest a kanadai versenyző tényleg igyekszik pozitívra és humorosra […]
Mint az ismert, Robert Wickens augusztus 19-én, az IndyCar poconói versenyén szenvedett súlyos balesetet, melynek köszönhetően eltört a jobb karja, mindkét lába, és megsérült a gerince is. Azóta már egy videó formájában üzent rajongónak, melyben megköszönte a támogatást és a biztató szavakat. A napokban menyasszonya, Karlo Woods vette át helyette az év újoncának járó díjat. Ezen […]