Szujó Zoltán régi adósságát törleszti a hallgatói, nézői és immáron az olvasói felé: kiadta elsősorban Forma-1-es sportriporteri munkássága sztorijait, könyvként. Bevallom, amikor 2019-ben jött a hír, hogy feláll az MTVA-tól, talán elsők között írtam neki keserédes SMS formájában, hogy vegyen most akkor mély levegőt, és írja meg az élményeit. Szerencsére, nem csak én tanácsoltam ezt […]
Kai Ebel a német RTL riportere egy igazi ikon volt a Forma-1 paddockjában. 1992 óta nagydíjakra járt a versenyzők közé, és egyike lett a legtapasztaltabb tudósítóknak. Szakmája azonban az évek alatt jelentősen megváltozott. Ezúttal a Formula 1 magazinnak adott interjút. Elmondta, hogy bosszantja, amiért sok kollégája csak magával van elfoglalva. Különösen az angol munkatársak próbálják […]
Az elkövetkezendő napokban már világosabb képet kaphatunk arról, hogy miképp fest majd Lewis Hamilton jövője. Ezt nem más állítja, mint Felix Görner, aki a német RTL és az n-tv tudósítója. Azt követően fűz kommentárt a helyzethez, hogy Toto Wolff megtörte meg a hallgatását, és elismerte, Hamiltonnal „vitatkoznak”, a hétszeres világbajnok 2021-es kontraktusa kapcsán. A Mercedes […]
A Forma-1-ből visszavonuló médiaszemélyiség, Kai Ebel elárulta, hogy a sportág sztárjai, de a meghívott celebek is a versenyeken túl kimértek, amikor beszélgetnek a médiával. A mindig színesbe öltözött német bokszutcai riporter vagy 30 évig tudósított az F1-ről az RTL-nek. Abu Dhabiban a vasárnapi futam után azonban a csatorna és Ebel is búcsút int a királykategóriának. […]
Sebastian Vettel is annyit tudott csak mondani Kai Ebelnek, a német RTL legendás bokszutcai riporterének, hogy „szomorú”, hiszen a Portugál Nagydíj Portimaoból volt az utolsó, amelyet a helyszínről is adtak. Ez egy igazán érzelmes pillanat volt a stábnak, Kai pedig utoljára futott a versenyzők után, interjúban reménykedve. Utoljára volt a pálya mellett a saját operatőri […]
A fizetős német Sky csatorna szerezte meg Németországban 2021-től kezdve exkluzív a Forma-1 közvetítési jogait, de négy versenyt szezononként ingyenesen adnak majd. Miután a kölni kereskedelmi tévé, az RTL kiszáll a sportág közvetítéséből, a Sky hosszútávra leszerződött a királykategóriával 2021-től kezdve. Mégis marad azért ingyenesen nézhető futam Németországban: a csatorna évente négyet kiválaszt, és azok […]
A német RTL bejelentette, hogy nem újítják meg a szezon után a F1-es szerződésüket, és egyre több országból tűnik el a közvetítés szabadon foghatóan. Évek óta tart ez a folyamat, Hollandiában 2012 óta nincs ingyenesen foghatóként, Nagy-Britanniában is ezt kell megszokniuk a rajongóknak. Most Németországban is aggasztóvá vált ez a dolog. Ez egy nagy korszak […]
Még nem eldöntött, hogy a tévétársaságok is jelen lehetnek-e az F1 első nézők nélküli versenyén Ausztriában, a következő hónapban. A sportág már tűkön ül, hogy leleplezhesse az új terveit, egyelőre nézők nélkül, de a német RTL kommentátora, Florian König sem biztos abban, hogy ott lehet majd, árulta el az AMuS-nak: „Egyelőre jó okunk van rá, […]
Vegyes a fogadtatása annak, hogy Fernando Alonso esetlegesen visszatérne jövőre a Forma-1-be. Menedzsere, Flavio Briatore persze elárulta, hogy védence készen áll a két évnyi szabadság után, és a spanyol is elismerte, hogy Forma-1, sportautózás, vagy az IndyCar is szóra jöhet, mint következő állomás. Alonso lehet leginkább az esélyes Daniel Ricciardo helyére a Renault-nál, akivel 2020 […]