Lewis Hamilton vesztett 2016-ban Mercedeses csapattársával, Nico Rosberggel szemben a világbajnoki címért folytatott harcban, és a brit még mindig meg van sértődve. A tervek szerint a Német Nagydíj után Rosbergnek kellett volna készítenie a pódiumos interjúkat. Pár napja azonban a 2016-os világbajnok levelet kapott a Formula One Managementtől, amelyben lemondták a dolgot. Nico Rosberg furcsállja, […]
Németországban már jó ideje megszokott dolog a prémium tartalmú fizetős tévészolgáltatás. A Sky az angol és az olasz piacon fejlődik is, viszont a németeknél elveszítik a közvetítési jogot 2018-tól kezdődően. A Sky Deutschland vezére, Carsten Schmidt így fogalmazott a SID hírügynökségnek: „Nem tudtuk elérni azokat a célokat, amiket a tárgyalások előtt kitűztünk magunknak.” Ez a […]
Ahogy azt már megírtuk, a német RTL 2020-ig hosszabbított, és most bejelentették az új szakértőiket is: Nico Rosberg kap állandó szerepet a Forma-1-es műsorban, és 2018-ban már Timo Glock is többször szerepel majd a német csatornán, mint eddig. Így nyilatkozott az új szerepéről 2016 világbajnoka: „Nagyon örülök, hogy elárulhatom, hogy jövőre újra a paddockban leszek, […]
Újabb három évre nyerte el a német kereskedelmi tévé a jogokat, hogy a teljes versenyhétvégét közvetíthessék. Továbbra is szabadon és ingyenesen fogható, és az RTL ezzel a lépéssel nem csak azt érte el, hogy a királykategória új vezetése alatt is partnerei maradnak a Forma-1-nek. A csatorna azt a trendet is megfordította, hogy a komolyan számító sportjogok […]
Jövőre talán már nem követhetik figyelemmel a német szurkolók a Száguldó Cirkuszt a képernyőkön keresztül. Jelen állás szerint ugyanis mind az ingyenes RTL, mind pedig a fizetős Sky komoly tárgyalásokat folytat a Liberty Mediaval a Forma-1 közvetítési jogait illetően. „Hatalmas érvágás lenne, ha ez megtörténne”- mondta Toto Wolff a német SID hírügynökségnek. „Szeretnénk megfelelően kezelni a […]
21 szezon után Niki Lauda, mint a német RTL Forma-1 szakértője felmondott, és szögre akasztotta a mikrofont. A háromszoros világbajnok, meglepte az RTL-es kollégáit is, főleg Florian Königet, a szezonzáró futam utolsó bejelentkezésében. A végén élő adásban oda is húzta a képernyőre Nico Rosberget is, aki ezúttal szintén segédkezett, majd ennyit mondott: „Nico, legyél te […]
Még mindig bizonytalan az, hogy 2018-ban melyik német tv társaság adja majd a Forma-1-et: az ARD kiszállt a versenyből, már csak az RTL és a Sky küzdenek egymással. Az ajánlattételi eljárás még tart, de az első részletek már kiderültek: így a német kereskedelmi csatornának máris eggyel kevesebb ellenfele akadt, ugyanis a közszolgálati ARD úgy néz […]
A Forma-1 Németországban hamarosan a közszolgálati csatornán köthet ki, ahogy történt az pár éve Magyarországon is. Egyre több jel mutat abba az irányba, hogy az RTL búcsúzik, az ARD pedig megkezdte a tárgyalásokat a tv közvetítési jogokról. A F.A.Z szerint az ARD már előrehaladt annyira, hogy már 2018-tól kezdve akár átveheti a Forma-1-et, és adhatja azt majd […]
Az F1 új tulajdonosai azon gondolkodnak, hogy Németországban is fizetős csatornára tegyék a közvetítéseket. A németeknél jelenleg az RTL gondoskodik az F1-es közvetítésekről, mely csatorna külön díj fizetése nélkül fogható a háztartásokban. Az F1 új kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches azonban a DPA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a fizetős tévécsatornák „azok a helyek ahol a pénz […]