A frissen Jaguarhoz szerződő Sam Bird nyerte a Formula E hetedik szezonjának második versenyét. A brit korábbi csapattársa, Robin Frijns ellen vívott hosszú csatát. A hollandon kívül még Jean-Eric Vergne állhatott fel a dobogóra, ám mégsem ő lett a harmadik, hiszen utólagos büntetése miatt da Costa örökölte meg a helyét. A duplafutamos hétvége második versenynapja […]
A Mercedes versenyzője Nyck de Vries magabiztosan, pole pozícióbol rajtolva tudott nyerni a Formula E hetedik szezonjának nyitóversenyén Rijádban. A holland fiatal a verseny előtt mindkét szabaedzést meg tudta nyerni, valamint a kvalifikáció első részében és a Super Poleban sem talált legyőzőre. De Vries mellett a német gyártó ügyfélcsapatának versenyzője Edoardo Mortara végzett és a […]
November 28-án kezdődött, és december 1-jén ért véget a Formula E hivatalos tesztje Valenciában. A mezőnyben nagy változások történtek az előző szezonhoz rajtjához képest. A konstruktőri bajnokság első három helyezettje nem változtatott, a Techeetah, a Nissan és a Mercedes is változatlan felállással vág neki az első világbajnoki szezonnak. Hátrébb azonban akadtak mozgások bőven. Rendhagyó módon […]
A Mercedes versenyzője Stoffel Vandoorne nyerte meg a Formula E szezonjának utolsó versenyét Berlinben. A belga pilóta az elektromos szériában aratott első győzelmével pedig megszerezte az egyéni bajnokság második helyét a bajnok António Félix da Costa mögött. Vandoorne kétszer veszítette el az első helyet a verseny során, amikor felvette az Attack Modejait. Azonban végül sikerült […]
António Félix da Costa komolyabb kihívás nélkül aratott egy újabb-rajt cél győzelmet a Formula E szuper szezonzárójának második versenyén Berlinben. Az immáron toronymagasan vezető bajnoki éllovas mellett Sébastien Buemi és Lucas di Grassi ünnepelhetett a pódiumon. A DS Techeetah versenyzője – aki tegnap is domináns győzelmet szerzett – a verseny későbbi szakaszában használta el az […]
António Félix Da Costa győzelmét hozta a Formula E berlini szuper szezonzáró első versenyen. A DS Techeetah portugál versenyzője ott folytatta, ahol Marraskeshben befejezte: az időmérőn is magabiztos előnnyel nyert és a versenyen sem sikerült őt megállítania senkinek, ezzel óriási lépést téve a bajnoki cím felé, miután a közvetlen riválisai leszerepeltek. Da Costa és csapattársa, […]
Az új-zélandi Nick Cassidy, a Super Formula regnáló bajnoka 2021-től a Virgin versenyzőjeként már a Formula E mezőnyének tagjaként állhat majd rajthoz. Sam Bird nemrég jelentette be, hogy távozik az Audi hajtásláncot használó csapattól, és már a helyettesére is fény derült. Cassidy 2016 óta Japánban versenyez a Toyota kötelékében, ott Super GT és Super Formula […]
Sam Bird hat szezon után fogja elhagyni az Envision Virgin Racing csapatát, hogy a Formula E hetedik szezonjában már a Panasonic Jaguar csapatánál versenyezzen James Calado helyén. A 33 éves brit versenyző azon kevesek közé tartozik, aki az elektromos széria mind a 63 versenyén rajthoz állt és ő az egyetlen olyan versenyző, aki a Formula […]
Mitch Evans domináns győzelmét hozta a Mexikói ePrix. A Jaguár új-zélandi versenyzőjének ez volt pályafutása második győzelme a sorozatban, és miközben ő kontroll alatt tartotta a versenyt, a fél élmezőny drámáját nézhettük végig a 45 perc +1 körig tartó futamban. Evans már a rajtnál megelőzte a Porsche első pole pozícióját megszerződ André Lotterert, aki lesodródott […]